Hermann István: A modern színpad (Színházi tanulmányok 15., Budapest, 1966)
I. fejezet. A maszk és gesztus jelentéstana
am Dom. Köln 1959./ Ebből fakad természetesen az úgynevezett tézisdrámák uralma is. A tézisdráma és a tézisszinjáték abból a gondolatból indul ki, bogy a néző a szinpadon a saját intellektuális felfogásának igazolását óhajtja látni.Igy azután Yeats tétele,mely éppen az intellektuális szinház megteremtésére irányult, önmaga ellen fordult. A tézisszinjátékban, mellyel például a párizsi Odeon Szinház próbálkozott, valóban érvényesül az az elv, hogy a néző a szinháztól intellektuálisan a saját téziseit, a saját elgondolásait kapja meg. Vagyis az intellektualizmus ellenére is, ebben a szinházban a néző azt kapja, amit otthon is megkap. A tézisszinháznak akár egzisztencialisztikus, akár pedig dogmatikus változata ehhez a nem várt eredményhez vezet. S ennek oka az, hogy bármilyen tandráma lett légyen Szimonov Idegen árnyé k a, Jean Genet Erkél ye vagy akár a Camus-féle Félreértés, végeredményben nem teljesiti a szinház társadalmi feladatát. Nem is teljesitheti, hisz mind a dráma, mind a belőle következő játék is messzemenően mögötte marad annak, amit a közönség a szinháztól vár. A szinháznak ugyanis intellektuálisan magasabb színvonalon kell állnia a közönség színvonalánál. Ezt a magasabb intellektuális szintet azonoan csak úgy érheti el, ha a különböző alakok érzelmi reakcióinak láncolatán keresztül dialektika jön létre a kifejezni kivánt gondolatok és az érzelmek között. Csak ugyanannak a problémának sokféle érzelmen átszűrt reflexe hathat vissza úgy, hogy a szinpadi játék intellektuális tekintetben minőségileg magasabb fokúvá váljék, mint a játék kindulópontja. Nem állítjuk természetesen itt sem, hogy a különböző szinpadi kisérletek, még a zsákutcákat is beleértve, teljesen haszontalanok lennének. Ezekből a játék egyoldalú finomitásai jönnek létre, melyeket egy magasabb szintézisben érdemes felhasználni. Ennek a szintézisnek alapelve azonban az, hogy a modern kor a gesztusvilágnak régebben - 55 -
