Hermann István: A modern színpad (Színházi tanulmányok 15., Budapest, 1966)

Bevezetés

lata esetében? Arról, hogy egy adott kultúra - ebben az esetben színházi kultúra - mozgásba jön, mégpedig a kiszélesedés irányában.A Vigszinház az adott esetben új és szélesebb, a magyar valósághoz minden ellentmondás ellenére is viszonylag jobban alkalmazkodó közönséget hóditott meg a maga számára. A fontos tehát az irányvonal, a színház irányvonala, mely a tradicionális szinjátékot egy szélesebb közönség irányában igyekszik kiterjeszteni. Ilyenkor óhatatlanul felmerül egy sor olyan népi motívum felhasználása, amelyeket a szinház korábban mellőzött. A szinház tendenciája meghatározza ezt a lehetőséget. Igy vett át Moliére sok elemet a korabeli olasz népi komédiából, mint ahogy a Vigszinház szintén nagyon sokat vett át a népi szinjáték hagyományaiból,egészen a vurstliig terjedően. /Természetesen a Vigszinház tendenciavonala nem volt egyenletes és a század elején ezek a mozzanatok sokkal erőteljesebben jellemezték a színházat, mint a húszas években. Ezzel kapcsolatban azonban csak a tendenciavonal változásáról beszélhetünk./ A fő mozgásirány tehát a színházi tradiciók állandó szélesítése, egyre népibbé tétele, közelebb hozása a széles tömegekhez. A XX. században ez a tendencia annyira nyilvánvaló volt, hogy megindult a folyamatnak alulról való alátámasztása is. Az olyan mozgalmak, mint a Kékzubbonyosok, az Október, a Norotros, egészen a Forradalmi Szinházak Nemzetközi Szövetségéig,történelmileg mind ezt a folyamatot próbálták meg alulról támogatni. Azonban mivel legtöbb esetben rétegszinházak születtek, még akkor is, ha ezek a legszélesebb rétegekhez, a proletárrétegekhez szóltak, hiányzott a szinház igazi kitárulkozó tendenciavonala. Ezért a proletárszinházak - noha az előbbiekben jelentőségüket kiemeltük - legtöbbnyire megmaradtak rétegszinháznak és nem törtek át az össznépi szinjátszás felé. Történelmileg igen nagy előnyük volt az, hogy a színművészeti fejlődés egyik alapvető mozzanatát rendkívüli mértékben - 21 -