Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)
VI. A SZÖVEG SZÍNPADI ÉLETE - 2. Szó és gesztus
A szavak a szini relációkba n teljesednek ki. Ez azonban a szini megjelenítésre is rendkiviili feladatot ró. Kezdjük a legegyszerűbben: a szinészi mozgás és játékstílus kiválasztásával. Gábor Miklós megkapó őszinteséggel irja, hogy rossz mozgáskészségével csupán a próbák vége felé találja el a megfelelő mozgást. Hogyan? Hát nem a rendező mondja meg, mit csináljon, honnan jöjjön, milyen legyen az arckifejezése? Nem. Az alak egyelőre láthatatlan, de a szöveg "lyukacsosságában" és kimondható tartalmában már ott él az, akit meg kell jeleniteni, amit tehát játszani kell. Ezt irja: "Egy bizonyos 'tartásban* egyesül a figura jelleme,a darab formája, még a szerző szándéka, egyénisége és hangulata is. Ha ez megvan, minden egyéb magától értetődően jön,ilyenkor érzem azt, hogy 'én vagyok',a részletek kidolgozása, bizonyos tulajdonságok magamra öltése egészen magától megy, másrészt nem túlzottan érdekes." (Gábor Miklós: Tolla l. Szépirodalmi Kiad. Bp. 1963. 88. old.) A szó ós gesztus egymást felvillantó egysége,a szini relációban élő szöveg egy bizonyos tartássá ,szó Tgesztus. helyzet emberi lényegévé koncentrálódik. Ez a tartás nemcsak - és nem is elsősorban - abból fakad, amit a szinész mond, hanem abból, miként fogadja be a háttér, a partner ezt a mondanivalót, milyen tehát ennek a szövegnek "gesztus-udvara". A szöveg és a tett hálójában ott az ember is, arcának vonásait, tartását, körvonalait ez a háló rajzolja ki. És forditva:a szini alak élő teljessége az, ami a drámairó kezét vezeti Írás közben. Csak annyit irhát le dialógusként, amennyi elengedhetetlenül szükséges ennek a "tartásnak" evokálásához. Több vagy kevesebb rontja az alak teljességét. A rosszul eltalalt szöveg ("ennek a figurának nem lehet ezt igy mondania, noha értelemszerűen csak ezt mondhat ja" - halljuk panaszkodni a rendezőt.dramaturgot,vagy esetleg magát az irót) pedig éppenséggel nem engedi kibontakozni ezt a tartás t. - 181 -