Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)

VII. A SZÍNPADI LÁTSZAT VALÓSÁGA

lehetett figyelni a csillagokat, akkor derült ki, hogy itt csupán a látszatot vették valóságnak. De igy van ez a hétköznapi életben is. Ha valakivel csupán néhány órára, egy meghatározott viszonylatban találkozom - pl. idegenvezetővel -, akkor azt hiszem, hogy udvariassága és kedvessége egész lényét jellemzi, holott csupán azért látszik ilyennek, mert más oldalról nem ismerhetem. Számomra csupán ezen a szemüvegen keresztül látszik az egyénisége és igy ezt a töredékképet azonositom embersége egészével. Csupán a látszatot látom. Ismerjük azt a dilemmát is, amikor nem tudjuk eldönteni,hogy X csak azért rokonszenves nekünk, mert valamiben segitette érdekeinket, vagy önmagában is kedves ember. Itt is ugyanilyen szerkezetű látszattal van dolgunk: ismerősünk csupán érdekeink "résén", szemüvegén keresztül jelenik meg, csak innen, érdekeinken keresztül látjuk és nem tudjuk eldönteni, hogy mennyi ebből a képből az érdekek adta torzítás és mennyi a valóság. Ne szaporítsuk a példákat: a látszat filozófiai szerkezetének jelzésére elég ennyi is. 1 lényeg mindenütt az, hogy a valóságos jelenséget csupán egy bizonyos szemüvegen keresztül lehet látni és ugy tűnik, mintha a szemüveg torzitó-átalakitó szine az eredeti tárgy tulajdonsága lenne. Ezzel az apparátussal dolgozik a szinház is. Kezdődik ez már a szöveg és gesztus viszonyánál. A szó a gesztus szűrőjén keresztül látszik, a monológ az előző jelenetek érzelmi-intellektuális tartalmán, az itt adott "szemüvegen" keresztül. Egy-egy figura a többi alakhoz való viszonyán keresztül látszi

k, önmagában, a többiektől függetlenül, a többiekhez való viszonyán kivül nem látható. A jelenet egésze a szini kép megvilágításán, zenei aláfestésén, szintónusán stb., a berendezés hangulatán keresztül érkezik a nézőhöz és attól elválaszthatatlan. Sőt: a szini kép, a néző által be- 198 -