Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)

VII. A SZÍNPADI LÁTSZAT VALÓSÁGA

ról beszél neki, ahol mindez igaz lehet és amikor már ilye

n alakban elfogadta azt, akkor ellene forditja: "te is ilyen vagy". Ekkor azonban már nincs visszaút: a néző most már érdekelt sajá

t maga felfedezésében. , Az emberek mereven elzárkóznak az elől, hogy saját hazugságaikkal, önáltatásaikkal szembeforduljanak. De egy ilyen kerülőút on a szinház mégis képes arra, hogy érdekeltté tegye az embert abban, hogy megkérdezze: milyen is vagyok én, milyen is az én világom. És ez a "

hinni akarás a látszatba

n" . ez segiti hozzá a szinházat a művészi látszat elfogadtatásához. Most ne szóljunk arról, hogy ugyanezt az emberi törekvést, alacsonyabb morális szinten használja ki a kommersz szinház is: hinni akarok a látszatban, de olyan képben, mely éppen illúzióimat, jóleső hazugságaimat igazolja. Az egész dramaturgiai hatásapparátus ezt az "érdekeltséget" igyekszik felkelteni és életben tartani - a közvetlen kapcsolatot a szini kép és a nézőtér között. Es ezen a dramaturgiai hidon találkozik a néző önmagával: az érdekeltség egy mélyebb változatával. Mig a dramaturgia arra készteti, hogy lebilincselten figyeljen, addig a játék valósága ebben a közegben az érdekeltség egy mélyebb rétegét ébreszti fel: a világ és az önmagam igazsága iránti érdeklődés szenvedélyét. Ebben a dialektikus szerkezetben benne van a szini megoldások történetének oszcilláló mozgása: a színháztörténet igazolhatja, hogy a teljes illúzióra törő szini megoldásokat felváltja az illúziót csupán felidéző,"képzeletszerü", "teátrálista" rendezési stilus,majd ezt követi az illúzió teljességét kiszolgá'lo szcenikai berendezés. Az Erzsébet-kori puritán színpadot az udvari szinház maximális illuzióapparátusa váltotta fel, majd a polgári szinpad realitás-illúziója győzött, hogy a modern rendezési forradalmárok nagyobbik csoportja Brechttel az élen - újra a képzeletszerüsóg különböző változata felé forduljon. Valószínűnek tartom, hogy ko- 196 -