Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)

VII. A SZÍNPADI LÁTSZAT VALÓSÁGA

szere követel. Csak egy hajszálnyi választja el, hogy valódinak érezzük és ez a hajszálnyi különbség mégis átélhetetlenné, kinosan hazug alakítássá torzitja a játékot - s legtöbbször nemcsak az illető szinészét, hanem az egész együttesét. A látszatnak és valóságnak tehát egészen más öszszenasonlitási skálája alakul ki a szinházban, mint az életben. Az alak valóságát első foko

n nem azon mérjük, nogy vajon van-e ilyen az életben? Ha igy lenne, akkor a figura legigazibb ábrázolása a szinész "magakijátszása" lehetne. Szerelmes figurát szerelmes szinész, öreget öreg, iszákost iszákos művész kelthetne életre. A szinen látható képet és szellemi alakot ugyanis nem a szinházon kivüli valósággal mérjük össze, hanem a színfalakon belül

i világgal. A részletek valódiságát - az asztalét, a színészi megjelenítését - a darab által felkeltett külön világ törvényei mérik. Ha ebben a világban tündérek uralkodnak, akkor minden egyes részletnek ezt kell igazolnia. A szini kép és látszat elsődlege

s valóságtartalmát az adja, hogy "mint il.yen

" - azaz: ennek a világnak részeként - igaz-e, igazolja-e a többi egymásbakapcsolódó mozgás? A néző közvetlen benyomásainak szintjén, a szini hatás foglyaként azért fogadja el valóságnak ezt a képet, mert ott, abban a világban minden annak a világnak törvényei szerint történik, s annak a világnak belső logikáját nem töri meg semmi. Ez a darab immanens valóság

a: a szinpad keretein belül, az előfüggönyön tul minden valóság, mert a jelenetek, a szinészi játék ennek a valóságnak a törvényeit is megteremtik és egyúttal eszerint a törvény szerint is viselkednek, ugy mint az életben, ahol minden apróság hordozza a társadalmitermészeti törvények kisugárzását. Minden egyes szó, gesztus, kosztüm és játékelem az "ő valósága". Ez a benyomás még az illúzió valósága, akár beleképzeli magát - 19 u -