Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)

VI. A SZÖVEG SZÍNPADI ÉLETE - 2. Szó és gesztus

telményekből indult. Igy ez a szövegkezelési technika szinte törés nélkül megy ét Ibsenhez és Shawhoz, és csupán Gorkijnál, majd Brechtnél törik meg igazán. Ezek a művészek a beszédet a szini teljessé

g egészébe komponálják és csupán annyit mondanak a szövegben, amennyi a szinen látható gesztusok értelméhez okvetlenül szükséges. A többit az összké

p alakitja ki: mélyebben és megrázóbban, mulatságosabban és könnyedébben, mintha a szereplők mindent logikusa

n kifejtenének. A dráma logikája itt is áttételesebb, mint ahogy ezt már a jelenetezés logikai "bakugrásainál" is láthattuk. Nemcsak arról van tehát szó, amire minden drámairási tanácsadó könyv is figyelmezteti a iezdőt, hogy "helyet kell hagyni" a cselekvésnek és a szövegnek nem kell olyasmit elmondania, amit a hősök megtesznek, hanem arról a mélyebb esztétikai problémáró

l, hogy az igazi drámai szöveg értelemszerűen is "kihagy": vonalvezetése, logikáj

a nem azonos a regénybeli dialógusokkal. Gyakran épp a legfontosabb dolgokat nem emliti, s a hős tirádájából vagy szenvedélyes replikájából pontosan a támadás célja és értelme hiányzik. Gondoljunk az előbb idézett Ványa bácsi jelenetre. A pisztolylövést megelőző, majd követő beszélgeté

s szövegéből nem derül ki, hogy mi vitte ezt az embert a gyilkosság kisórletére. S mégis, ez a "hiányos" szöveg pontosan ezt árulja el: a gesztus, a kialakult helyzet nyomasztó ereje, Szerebjákovék viselkedése és végül az elhibázott lövés mindezt sokkal érthetőbbé és átéltebbé teszi, mintha Ványa bácsi előállna a magyarázattal. A II. Józse

f két bemutatója is ilyen dramaturgiai lecke lehetett az irók számára. Németh László értekező prózája drámaiatlan maradt a szinen.Nemcsak azért, mert hősei sokat beszélnek és "elméleti" módon társalognak, hanem azért is, mert szövegei túlságosan "zártak", nem "hiányosak", szinte semmit sem bizott a gesztusokra, az atmoszférára, a szini képből következő - 179 -