Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)
III. Kísérletek a drámai forma kiszélesítésére: epikus és lírai törekvések a mai drámában
művészi ábrázolásáról igen találó. A film, formanyelvénél fogva, képes rá, bogy a háborúnak egy piciny, önmagában jelentéktelen epizódját is rendezői-operatőri-szinészi eszközökkel elsöprő erejű humanista hitvallássá, nagyszabású művészi teljesítménnyé avassa (példa rá a Ballada a katonáról , az Emberi sors vagy az Iván gyermekkora) . A színháznak erre nincs módja; a legkiválóbb rendező, a legnagyszerűbb együttes, a legmodernebb színpadi felszerelés sem tágithat egy epizódot általános-szimbolikus érvényűvé, ha ezt a munkát az iró már előbb nem végezte el. (Gondoljunk az utóbbi évek filmterméséből például Jules Dassin felkorbácsoló hatású alkotására, a Phaedrá ra; ez a téma, ha változatlanul mentenék át szinpadra, ilyen formában csupán egy szokványos,pikáns bulvárdráma magvául szolgálna. A drámaírónak egészen más művészi koncepciót és megoldásokat kellene találnia ahhoz, hogy az érett asszony és fiatal mostohafia végzetes szerelmének történetén át olyan elsöprő erejű, a szenvedély erejét ós létjogosultságát harsogó művészi élményt nyújtson, mint azt Dassin és színészei a film nyelvének mesteri alkalmazásával teszik; és valószínű, hogy egy ilyen szintű drámai alkotás megformálása a téma alapvető átalakulását, a hangsulyok messzemenő módosulását is magával hozná.) Épp ezért kedvezőbbek a film lehetőségeit a mai valóság nem egykönnyen tálal a drámairók elé olyan konkrét-különös jelenségeket, amelyekben az általános jelentőség azonnal és egyértelműen feltárható volna. A filmnek eplzodisztikus anyagokon elért sikerei azután arra csábítják a drámaírókat, hogy korszerűség elmén előnyben részesítsék a filmszerű kompozícióé megoldásokat; holott ha a film bizonyos vívmányai feltétlenül megtermékenyíthetik a mai drámairodalmat (és gondolunk itt elsősorban a nézőnek a film által megnövelt aszszocíácíós képességének, nagyobb tájékozottságának, fejlettebb ritmusérzékének fokozott kiaknázására), ez az ihlető hatás semmiképpen sem mentesiti a drámaírót attól,
