Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)
III. Kísérletek a drámai forma kiszélesítésére: epikus és lírai törekvések a mai drámában
Éppily kevéssé meggyőző az az érvelés is, amellyel Osváth Sándor Kálmán Harap; nap,1a cimü müvét szembesiti a zárt drámaszerkesztéssel, az utóbbi hátrányára: "Mindenekelőtt a naturalista dráma túlzott zártságát, befejezettségét találja alkalmatlannak, hogy perspektivikus mondanivalóját kifejezze... A perspektivikus befejezést azzal emelt ki, hogy ő is zármonológ-megoldás sal él, s a főszereplő a Vörös Hadsereggel való jövendő találkozást, az ország felszabadulását jövendöli, idézi meg." 1 ^"* A perspektíva felvillantásának drámai módszerei a drámán belül sokkal meggyőzőbben hatnak, mint az effajta zármonológ, amelynek alkalmazása, ha esetenként helyénvaló lehet is, önmagában semmiképpen sem magasabb rendű a "hagyományos" perspektlvaábrázolásnál. (A befejezettség korszerűtlenségének kérdésével más helyütt már foglalkoztunk.)És a koncepció logikusan torkollik végül az alábbi értékelésbe: "(A Dózsában) Illyés drámaírói kvalitásai tovább fényeskednek, imponáló művészi bátorsággal tágítja a drámai ábrázolás határait,mint a modern dráma legnagyobb mesterei, tudatosan 12 versenyre kel a regénnyel." * Nézetünk szerint a drámának csak művészi tökély dolgában szabad versenyre kelnie akár a regénnyel, akár egyéb műfajokkal, de a versenyt csak ugy győzheti, ha a maga autonóm eszközeivel él, illetve mindazt, amit a rokon műfajokból merit, a maga képére asszimilálja. Osváth Béla nézeteivel egyébként azért foglalkoztunk hosszasabban, mert itt fedezhető fel a legtisztább formájában az a felfogás, amely mindennemű epizálási törekvést mint abszolút korszerűt üdvözöl s a "realista" vagy "hagyományos" drámát a mai dráma birodalmába csak másodrendű állampolgárként hajlandó befogadni. E drámatipus lehetőségeinek körét Osváth rendkívül szűkre szabja: "Ez a dramaturgia csak akkor alkalmazható, ha az iró kis időre és helyre vonja össze a dráma történetét, a külső cselek— Li# Uo. 362. o. 12# üo. 363. o.
