Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

III. Kísérletek a drámai forma kiszélesítésére: epikus és lírai törekvések a mai drámában

Hasonlóképpen kevés sikerrel kecsegtetnek, legalábbis ez idő szerint, a szocialista országokban folytatott kisérletek a drámának az epika felé való kitágítására. Brechti tehetségű és koncepciójú művész e kísérletezők között egyelőre nincs, és ezért mindenképp indokoltak Peter Karvas indulatos kifakadásai a drámai tartalom dezintegrálása ellen,amely az epikus dráma harci kiáltásának égisze alatt zajlik. "A dráma az egyetlen érverés művészete - jelenti ki -, nem az élet kötetlen, széles és tárgyi ábrázolása és kiteregetése a feladata, hanem annak megoldása a legnagyobb mértékű figyelem-összpontositás... a konfliktus pillanatában... Valamilyen külön engedéllyel becsempésztük a szinpadra a konfllktusnélküliség uj, fejlettebb tipusát a filmszerű megoldások csillogó konjunktúrája, mely az utóbbi évek drámairodalmát jellemzi, a központi, termékeny drámai konfliktus hiányából ered." És végül kereken leszögezi: "...az epikus elem, amely Brechtnél a megismerés eszköze volt, nálunk válsághoz vezetett; a drámai épitőanyag eltérő jellegű összetételéhez, melyben a tisztán drámai szembesítése a tisztán drámaiatlannal megzavarta az egységet és meggyengítette a szinház 7 lélektani hatását." Karvas ervelése konzervatívnak hathat, holott valójában a dráma műfaji funkciójának megőrzése mellett tör lándzsát; és riadójának külön erkölcsi nyomatékot biztosit, ha meggondoljuk, hogy ezt a riadót nemcsak az Éjféli mise cimü "jól megcsinált" és problémátlan ellenállási tézisdráma szerzője fújta meg, hanem az az iró, aki sokkal igényesebb müvében, ez Antigoné és a többiek

ben az anyag természetétől vezettetve maga is megpróbálkozott a nyitott, lazább és polifonabb drámai ábrázolással. Éppen ezért tesznek rendkívül rossz szolgálatot a korszerű szocialista dráma ügyének azok a szocialista or' Peter Kar

vas i. m. 15., 16., 26., ill. 128-129. o.