Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

III. Kísérletek a drámai forma kiszélesítésére: epikus és lírai törekvések a mai drámában

közök olyan Írók kezében, akik az elidegenítést, az illú­ziók megszüntetését, a játék-jelleg kiemelését öncélnak tekintik és lényegében a valóság megismerésétől és megis­merhetőségétől akarják elidegeniteni nézőiket.) Még maga Brecht sem tudta ezeket az ellentétpárokat mindig tökéle­tesen harmóniában feloldani} élete végén, számos megnyi­latkozásából tudjuk, bizonyos revíziónak kívánta alávetni dramaturgiai koncepcióját,nyilván nem utolsó sorban azért, mert megváltozott az addigi munkásságát meghatározó objek­tiv történelmi helyzet is (hisz e felismerés következtében maradtak el második korszakának érett, nagy müveiből már eleve is a direkt, agitatív elemek); ezért is hangsúlyozta egyre határozottabban értelmi és érzelmi hatás dialektikus összhangjának szükségességét. Tömören figyelmeztet a brechti forma bizonyos veszélyeire kitűnő tanulmányában Erwin Pracht NDK-beli esztéta is; álláspontja ugyanakkor merőben különbözik az ötvenes évek elejének azon merev és dogmatikus szemléletétől, amely Brechtben a formalista kísérletezőt Ítélte el és művészetét ezért kiáltotta ki zsákutcának. "A brechti parabola-darab... néma cselek­mény, hanem a maxima vagy a szentencia oldaláról szervező­dik meg. Az ilyen hasonlatszerü eljárásból... a következő általános módszertani probléma fakad: a maxima, amely egy sereg konkrét tapasztalatot és ismeretet tartalmaz általá­nos itott formában, egyrészt jelentőségét tekintve messze meghaladja az előadott különös esetet, másrészt viszont nem tudja teljesen megragadni minden egyes történetileg adott szituáció egyszeri és különös vonásait. A körülmé­nyek, a viszonyok bizonyos módon kicserélhetők; kísérleti feltételeknek fogják fel... őket... Mint tudjuk, Brecht maga is érezte ezt a hiányosságot. Nem véletlenül fordult a történelmi dráma felé, hanem e felismerés következményé­éi képpen." * Pracht elemzése közvetetten utal a brechti Erwin Fracht : Tegyük szabatosabbá vagy adjuk-e fel a realizmus fogalmat? Parttalan realizmus? 263. o.

Next

/
Thumbnails
Contents