Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)
III. Kísérletek a drámai forma kiszélesítésére: epikus és lírai törekvések a mai drámában
bevinni. Ha ezt a döntő tényt leszögeztük, akkor azonban még mindig nyitva marad egy, a gyakorlat szempontjából ugyanilyen lényeges kérdés: mennyiben jelent folytatható utat a brechti epikus dráma? Ha, a jövőt nem ismerve, meggondolásokra késztet ls Peter Karvas álláspontja, aki szerint Brecht "utánozhatatlan és megismételhetetlen", mert "nemcsak az első , de az utolsó szót ls" kimondta,^* annyit feltétlenül megállapíthatunk, hogy egyfelől azóta elkészült müvek még nem tanúskodnak a jóslat ellenkezőjéről, másfelől a brechti életmű lényegbeli megismétlődéséhez oly sok és oly sokféle tényező együttes jelenléte volna szükséges, amelyeknek újbóli előfordulása valóban aligha látszik elképzelhetőnek. A brechti epikus dráma ugyanis nem valami külsőségeiben másolható drámai forma, hanem századunkban egyedülálló, a maga nemében páratlan Írói vállalkozás, amelynek létrejötte számos objektiv és szubjektív körülmény találkozásán mult* Ezek a körülmények - soroljuk fel Őket, a teljesség igénye nélkül -« a Brecht működését meghatározó történelmi helyzet, vagyis a németországi fasizmus kibontakozása, győzelme és bukása, Brecht marxista világnézete, szocialista humanizmusa, egészen ritka éber és szikrázó intellektualitása, kiemelkedő költői tehetsége,biztos dramaturgiai érzéke, továbbá nagyfokú művészi tudatossága, korunk drámairól között is kivételesen erős vonzódása a drámaelmélethez, a teoretizáláshoz. Ha az egyszeri objektiv történelmi helyzetet kikapcsolnék is - amit annál nehezebben tehetünk, mert nagy szerepe volt Brecht sajátos adottságainak kibontakoztatásában -, e szubjektív tényezők együttese is olyan speciális, hogy az oeuvre lényegbeli megismételhetőségét rendkívül kétségessé teszi; kétségessé még abban az esetben is, ha marxista iró tesz rá kísérletet, tehát nem olyan művész, akinél az epizálás a konfliktusok * Peter Kar vas i. m. 6?. o.
