Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

II. A zárt formák problémája

drámában Shakespeare leheletét érezzük, ez nem okvetlenül ott következik be, ahol egy iró a shakespeare-i dráma külső formáit igyekszik átvenni, hanem sokkal inkább azokon a pontokon, ahol az iró, ha más formai megoldásokkal él is, de a művészi általánosítás, a tipusalkotáa területén meg tudja közelíteni a shakespeare-i dráma eddig utol nem ért harmóniáját. Ebből a szempontból igen tanulságos Almási Miklós néhány megjegyzése, aki A modern dráma utjai

n cimü könyvében a shakespeare-i drámatechnikának a polgári drámatechnikával szembeni fölényét és mai alkalmazhatóságának nagyobb lehetőségét kivánta bebizonyítani, ám valahányszor Shakespeare neve mint összehasonlítási alap konkréten felmerül, ugy tetszik, hogy követendőnek ő sem a küls^ formát, a szűkebb értelemben vett technikát, hanem az egységes világszemléletet adekvátul tükröző drámai kifejezést tartja. Ibsenről szólva ezt Írja: "Az öregkor drámáiban is a shakespeare-i'nagy dráma'szintjót akarja elérni.majd megjegyzi, hogy "A Nóráb

an sikerül ez a törekvés", mert ez a dráma "egy társadalomtörténeti szint eléréséig ivei."

16, Csehov-elemzésóben pedig ezt olvashatjuk: "E rombolás a shakespeare-i dráma felé mutat: utegyengetés, a dráma for17 májának megtisztítása." ' Minthogy Ibsen és Csehov drámai formája merőben különbözött a Shakespeare-étől, a közös vonás hármójuk munkásságában nem lehet más, mint a törekvés az adott korszak valóban reprezentatív drámájának megteremtésére, amely reprezentatív dráma arra hivatott, hogy különféle, a kor, valamint az iró egyénisége által meghatározott formák között a legmagasabb fokon töltse be a dráma ősi funkcióját. Eddigi érvelésünkkel a zárt vagy hagyományos formákhoz tapadó ujabb keletű babonás félelmeket kívántuk eloszlatni, rámutatva, hogy a zárt formák nem eleve korszerüt16< AlmásIMIklós i. m. 121. o. 17# Almásl Miklós i. m. 22b. o.