Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)
II. A zárt formák problémája
szerkezetben, amelyet a világ Franciaországtól tanult, minden irodalmi érték megvan,kivéve a nagyság érzetét..."i majd, Shakespeare-re és a görögökre való hivatkozás után, Így folytatja: "Ibsen és Maeterlinck másfelől uj formát teremtett, mert ők a nagyság érzetét a padláson megbúvó vadkacsa vagy a kut mélyén rejlő korona révén érik el." 1-0 * És korántsincs igazuk azoknak a mai szakiróknak, akik a különbséget csak abban látják, hogy Ibsen enyhítette a scribe-i technika mesterkélt, túlságosan kiélezett vonásait, a harsány felvonásvégeket, az erőszakolt nagyjeleneteket. Talán lapos aranyigazságnak hangzik, de éppen a mai viták tisztázatlan pontjainak tudatában mégis helyénvaló leszögezni: Ibsen és Dumas fila között legalább akkora a különbség, mint Arthur Miller és Marcel Achard között. A "jól megcsinált" tézisdráma, a mai bulvárdrámák elődje, eszmei alapját tekintve a fennálló rend védelméből indult ki, A színpadon eseteket tálalt fel, eseteket, amelyeket elszigetelve, egyenként szemlélt és mert ezek egyenként, pontos drámai recept segitaégével, megoldhatók voltak, a konfliktusok megoldhatóságát az egész társadalomra kiterjesztette. A tézisdráma - akár a bulvárdráma vagy a bűnügyi játék - alapvetően optimista volt; Íróik abból a szemléletből indulnak ki, hogy a polgári társadalmon belül minden problematikus jelenség potenciálisan megoldható - ha a szereplők hallgatnak a józan ész szavára, akkor a házasság szentsége ép marad, a szerelmesek egymáséi lesznek és a gyilkos rendőrkézre kerül. Ennek a szemléletmódnak volt legadekvátabb formai kifejezője az intrlka-dramaturgia, amely pusztán külsőséges, Lukács György meghatározása szerint "pragmatikus" logikával juttatta el a konfliktusokat a szerencsés megoldáshoz.Vegyük • W. B. Yeats: Emotion of Multitude. Playwrights on Playwriting, 4-3. o.
