Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

II. A zárt formák problémája

korszerűtlenség Ismérvének deklarálják; egyes szerzők, mint azt az előző fejezetben láttuk, megengedik ugyan, bogy bizonyos esetekben ez a forma még használható, ám e "bizonyos esetek" felderítésére már nem igen vállalkoznak.Másfelől azonban Ibsennel és a zárt szerkesztésű drámával mindennek ellenére minden dramaturgiai Írásnak számolnia kell, még ha csak mint ellenféllel, mint vitapartnerrel is; a "divatjamúlt", "elavult", "korszerűtlen" ellenfél a legavantgardistább, leginkább formabontás-párti esztéták szemében is reális veszélyt jelent. Erre a paradox helyzetre utal Almási Miklós: "(Ibsen) Jelentőségét akkor tudjuk igazán felmérni, amikor látjuk, hogy minden jelentős művész az Ő színpadának ellentmondásaiból indul ki. üjra meg újra fel kell vetni Ibsen problémáit, hogy hozzá tudjunk férni a kor legdöntőbb kérdéseihez."*" Akár ritkán, akár gyakrabban tűzzék is műsorra az ibseni drámákat, bármily avíttnak hasson ls - különösen ha az előadás nem tesz semmit ennek kiküszöbölésére egyik-másik müvének alapproblémája, az Ibsen-kérdés mégis egyik kulcskérdése a mai dramaturgiának és a mai drámának általában. Ennek egyik oka, hogy az Író támadói is felismerik: az ibseni életmű, ellentmondásai ellenére, a századforduló óta mindmáig a legharmonikusabb drámairól oeuvre-nek számithat. Tartalom és forma azóta egyetlen drámairó alkotásainak összességében nem olvadt át egymásba ilyen tökéletességgel, egyetlen életmű sem volt képes ilyen szinten kifejezni egy egységes világszemléletet, egy jelentős egyéniség által értelmezett valóságot.Ugyanakkor kétségtelen, hogy Ibsen alkotót módszerét már életében is sokasodó támadások érték és az azóta eltelt fél évszázad drámairodalmának története lényegében az ibseni koncepció és forma ellen indított támadások története. 1. Almást Miklós

: A modern dráma utjain. Budapest 1961. Gondolat, 94. o.