M. Császár Edit: Színháztörténetünk társadalomtörténeti összefüggései (Színházi tanulmányok 12., Budapest, 1965)
A színpad rekonstrukciója
egyéniség ellenállhatatlan szuggesztivitása. Ha elolvasott egy színdarabot, amit rendeznie kellett, látta maga előtt, mégpedig nemcsak az egyes személyek körvonalait és a szükséges mozgásokat, hanem a jelmezt és a diszleteket is* Ennek az utóbbinak nagy gyakorlati értéke volt: Egressy ti. a meglévőben gondolkozott. Eendezői pályája idején csak a legritkább esetben csináltattak uj diszleteket, de ő ismerte az egész raktárt és azonnal fel tudta idézni a képet, amihez innen és innen ez vagy az a dekoráció adja meg majd a kor hangulatát. Műveltsége sokszorosan felülmúlta legtöbb szinésztársáét; nem akarjuk kihivni a sorsot annak az állitásnak a megkockáztatásával, hogy a legtöbb kortárs- iróét is. Nem tévedt el tehát történeti korok évszázad-labirintusaiban, vagy legalább is nem jobban, mint az egykori művészettörténet. Gazdag tapasztalatai voltak. Ismerte a Burgtheater és a Théâtre Français stil usât, de a boulevard színházakét is* Határozott elképzelése volt a magyar szinpadi szövegmondásról és a szinpadi mozgásról. És korlátlan ura volt a társulatnak, amellyel játszott. Nemcsak erőszakos, sőt engesztelhetetlen volt, egyénisége pozitiv vonásokat is mutat. Ő volt a magyar színészet szelleme, testet öltve; olyan, amilyennek saját kora a nagy színészt elképzelte. 45 * Mint rendezőnek, megvoltak természetesen a maga kormegszabta határai. Nem együttest rendezett, hanem valakire rendezte a darabot - rendszerint saját magára, ami egyébként kényszerűség is volt,hiszen rajta kivül tragikus drámai hős nem igen akadt. Mindent összevéve azonban, nem ez volt-e a francia romantikus szirunü rendezői receptje? Végy egy Frederick Lemaître-t és egy Mme Dorvalt, vagy végy egy Bachelt, és akkor más már nem is szükséges, válaszd ki a megfelelő, díszes és hatásos színpadképeket, öltöztesd fel mutatósán a többi lóti-futi népséget! kész az előadás - nunc plaudits, spectatores!
