Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)

II. EGY KOMPLEX DRAMATURGIA VÁZLATA - 2. "Bejön egy ember: születik egy világ"

amelynek problémáit, konfliktusait ábrázolnia kell. Âz a dramaturgia, amely tudatosan lemond erről a kezdeti tájé­koztatásról, tulajdonképpen csak a naturalizmussal egy­idejűleg alakul ki; hiszen eleve azt a célt tűzi ki maga elé, hogy a játék elején még ne lehessen tudni, melyik szereplő kerül majd az események középpontjába, mi lesz játékbeli funkciója. Ez a szemlélet nagyobb gondot fordit a leleplezésre, mégpedig nem arra, amely a szinpadon a szereplők között történik, hanem arra, amely a közönség számára, néha meglepetésére, csalódásával kisérve bonyo­lódik le. A kezdő pillanat jellemző erejét huzza alá a mozgás jellege és milyensége is. A gyakorlati szinházi em­berek tudják a legjobban,milyen fontos minden szinész szá­mára első megjelenése a szinpadon, milyen gondosan keresi a "belépő" helyét és módját. Rendszerint azt igényli, hogy a maga teljességében mutathassa meg magát, rinnek az igény­nek a szolgálatában az idők során a legkülönbözőbb megol­dások alakultak ki. A mozgásban érkező szinész valóban egy világot hoz magával: ritmusa, lendülete, mozgásának iránya még megszólalása előtt jellemalkotói erővel birhat.Még a mozgás irányára nézve is különböző megoldások alakultak ki: a nézők által körülfogott játéktéren rendszerint tel­jes kört ir le a belépő szinész, a nézőtérrel szemben lé­vő szinpadon viszont diagonális vonalat. Ezek a szokások és nem képzőművészi meggondolások alakították ki a szín­padok úgynevezett "hangsúlyos pontjait" és hozták létre a japán szinpadok hires sajátosságát, a főszereplők belépé­sére használt "virághidat", a hanamicsit. A teljes kép még további vonásokkal gazdagodhatik az olyan szinjáték­tipusoknál, ahol a színészek számára a megszólalás lehe­tősége (szó és ének) adva van. Az önbemutatás sokszor már a szinfalak mögött megkezdődik. Különösen népi-humoros já­téktípusok esetében évszázadokon és évezredeken keresztül elfogadott "előrejelzés" az, hogy a szereplő hangja már szinre lépése előtt felhangzik: Punch csipogó visítása

Next

/
Thumbnails
Contents