Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)
Bevezetés
A s zinjátéktípusok kutatása módszerének tisztázása, néhány fontosabb szinjátéktipus leiráaa és elemzése után halaszthatatlan feladatként jelentkezett egy sajátos "dramaturgia" első megfogalmazásának felvázolása. Â színjáték je lenségek leírása közben ugyanis kettős igény támadt: egyrészt állandóan visszatérő kérdésként jelentkezett, hogy vajon melyek a százszámra található szinjátéktipusok olyan közös vonásai, amelyek - minden eltérő vonás ellenére is - éppen ennek a művészeti ágazatnak, egy évezredeket és kontinenseket átölelő művészeti-művészettörténeti folyamatnak a részesévé teszik ezeket a játékokat; másrészt nyugtalanító érzésként tűzte ki a feladatot, hogy a szinjátéktörténet ezernyi adata milyen módon lenne felhasználható a jelen színházművészete számára. Appen ezért a jelenlegi munkának összefoglaló jellegűnek kell lennie* Á történelmi anyagot, amely végűlis a sokféleségben lévő egységre hívta fel a figyelműnket, arra kell felhasználnia, hogy jelenkorunk nagyonis átmeneti korszakában érvényesíthető, de legalábbis a tájékozódást megkönnyítő színjáték-dramaturgia megfogalmazását kísérelje meg* Ennek során jellemezni kívánja néhány eddigi dramaturgia célkitűzését és fő vonásait, majd a színjáték művészetének tágabb köréről tett eddigi megállapításainkat foglalja össze és egészíti ki* Végűi, a tanulmány fő részében, egy olyan komplex dramaturgia vázlatát igyekszik felrajzolni, amely talán az eddigieknél jobban eleget tud tenni a színjáték ezer színben és formában játszó s még távolról sem lezárt művészetének*
