Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)

I. A SZÍNJÁTÉK MŰVÉSZETÉRŐL - 2. A színjáték művészetének néhány sajátossága - c/ A dinamikus komplex kép összetevői

bár ezek az eszközök már meglévők, vagy esetleg a meglévőkből továbbfejleszthetek, azokat variálok, vagy azok ellenére létrehozottak. A témákat a meglévő és a létrehozott uj szinjátéktipusokban egyaránt meg lehet valósítani. A cél: a színjátszó emberen keresztül az élet egy részletének, egy összefüggésének lehetőség szerinti teljes, totális megragadása, annyi és olyan eszközzel, ahogyan ezt az információt az adott körülmények között optimálisan lehet továbbítani, átadni. c/ A dinamikus komplex kép összetevői Az előbbiekben röviden már említés történt a szinjáték dinamikus, folyamatszerű jellegéről és arról is, hogy a megvalósítás - éppen a részletesebben elemzett teljességi igény miatt -, igen változatos eszközök komplex felhasználását teszi szükségessé. Most erről a dinamizmusról, majd pedig a komplex jellegről kell beszélnünk, hiszen e fogalmak tisztázása nélkül nem juthatunk tovább, főképpen pedig nem tudnánk kellőképpen megalapozni a célul kitűzött komplex dramaturgiát. A "kép"-ről ezúttal csak annyit: mint esztétikai fogalom lényegében azt jelenti, hogy a tükrözött valósághoz képest az alkotó művész által teremtett másodlagos jellegű "valóság"; nem azonos az eredetivel, hanem annak sajátos, később elemzendő, "leképzése". Semmiképpen sem "utánzás", hiszen ez a szó az 1=1 arányban ás tartalomban való azonosságot jelöli. Ha már matematikai hasonlatot használunk, inkább mondhatjuk azt, hogy az egyik valós számrendszerből a másik valós számrendszerbe kerül át egy összefüggésrendszer; bár még ez a hasonlat is sántít egy kissé, korrigálásra szorul, hiszen a másik létformába, a "művészi kép"-be való átkerülóskor tömörités-süritós is történik (nem csak formálisan, mint például a bináris rendszerből a decimálisba történő átszámítás esetében, aholis végeredményben mind-