Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)

I. A SZÍNJÁTÉK MŰVÉSZETÉRŐL - 2. A színjáték művészetének néhány sajátossága - b/ A mondanivaló érzékeltetésének sajátos módja és közegei

formájának különálló léte la?" * Véleményünk és tapasztalatunk szerint igennel kell felelnünk erre a kérdéssorozatra s éppen a szinjáték művészetével kapcsolatban."A valóságnak mozgásában való tudomásulvétele*

1 és "a foga Imi nyelvi gondolkodásnál közvetlenebb jelzése" a szinjáték művészetének világában és világtörténetében szinte közhelyszerűen igaz. Emlékeztetni szeretnénk itt arra a színházművészeti vitára, amely a realista színjátszás kritériumait igyekezett kidolgozni, üjra meg újra indították a harcot a színészi sablonok, a "szavak játszása", a szürke "szöveg-felmondás" ellen. Ugyanakkor, elsősorban Sztanyiszlavszkij szellemében, igyekeztek megfelelő és világos érveket, hasonlatokat találni, amelyekkel rést üthetnek a megszokás, a leegyszerűsítés falain és ismét jogaiba juttathatják a színpadon az élet igazságát, gazdagságát, azt a teljességet, amelyet a színjátéknak, ha művészet kivan lenni és maradni, újra kell alkotnia. A küzdelmet már Maeterlinck megkezdte, aki egy "második dialógus"-ra, a szavak mögötti életre hívta fel a figyelmet a mindennapok tragikumáról szóló kis tanulmányában. Igy irt: "...Amit kimondok, sokszor alig számit valamit is; de jelenlétem, lelkiállapotom, jövőm és multam, ami bennem megszületésre vár vagy halott, egy titkos gondolatom, a jóváhagyó csillagok, sorsom, a lényemet körülvevő ezer titok, mely körülöttetek is lebeg - mindez szól hozzátok abban a tragikus pillanatban, mindez meghozza nekem válaszotokat." A Moszkvai Művész Szinház alapitóinak egyike, NyemirovicsDancsenko, a kitűnő dramaturg és rendező a "második sik" elméletét dolgozta ki, ugyanezzel a célkitűzéssel: "...a második sik a darab magjából ered. Harmonikus előadásban, igazi együttest foglalkoztató színházban nem szabad megengedni, hogy a szinész legfontosabb, alapvető élményeit, amelyek valamennyi magatartását előírják, elszakítsák a darab magjától... Az az eset történt meg, amikor a szinész nemcsak belé tudott helyezkedni a szerző látomásába, hanem