Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)

III. SUMMÁZÁS

14. Jelen tanulmányunkban drámának tekintjük mindazokat a szinjátéktípusokat, amelyek a komplex dinamikus szini kép bármely eszközévei-közegével az emberi társadalom körén belül megvivott harcot, legyen az győzelmes vagy elbukásra itélt, megmutatják. Dráma a fenti feltételeknek megfelelő minden énekelt, táncolt, recitált, prózában és versben elmondott ós eljátszott szinjátéktipus. 15. A dráma a veszélybe kerülő emberről szól. Csoportjai a veszély és feloldása variánsaiból alakithatók ki. A veszélyből való megmenekülés vagy reális lehetőség vagy irrealitás. A megsemmisülésben vagy az adott társadalmi rendet képviselő félnek, vagy ellenfelének van igaza. Az elbukót előbbi esetben szánalommal, utóbbi esetben félelemmel szemlélik. A brecht! dramaturgiában objektiv történelmi álláspontról nézve egyik félnek sincs igaza. A szatirában a konfliktus az alkotó és a társadalom Között van, innen ered végletes szubjektivitása is. Az abszurd dramaturgiában azért nincs igaza egyik szereplőnek sem, mert az alkotó véleménye szerint törvény nem lévén a világban, igazság sem lehetséges - s igy dráma sem. 16. A kontraszt-igény a teljesség igényének egyik megjelenési formája. Többnyire a megrendültség kiegyensúlyozására hoz létre közjátékokat és utójátékokat. Néha az általánosító irrealitás konkrét realista ellenpólusát alakítja ki, segítségül hl

va a mimoszelemet. Az univerzalitást nem az irreális tragikomédia, hanem Shakespeare realista kontraszt-technikája éri el. Többek között ezért válik újra meg újra példaképpé, megujitó erővé. Az utó játék a közönséggel teremtett kapcsolat szerves-komplex feloldását is szolgálja. 17* Ezek a tételek nemcsak a szűkebb európai színiét urára, hanem a távol-keleti alkotásokra is vonatkoznak, mert az elemzés eleve figyelembe vette azokat is. 18. A mai színházművészeti gyakorlat - drámaírás, dramaturgia, rendezés, szcenika - szamára több fontos következtetés adódik*