Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)

III. SUMMÁZÁS

Hosszú utat jártunk végig, amelynek során a színjáték művészetéről kívántunk képet alkotni,majd egy komplex dramaturgia vázlatát rajzoltuk fel. Illő, hogy gondolatmenetűnket néhány pontban összefoglalásképpen mégegyszer rögzítsük. 1. Különbség van "dráma" és "szinjáték" között s ezért a dramaturgiai gondolkodásnak is különbséget kell tennie a tágabb értelmű "szinjáték-dramaturgia" és a szorosabban vett irodalmi dramaturgia között. 2. A szinjáték művészetének egyik legfontosabb, talán legjellemzőbb sajátossága, hogy aktiv közönség jelenlétében hozza létre alkotásait, amely folyamat során ezzel a közösséggé váló közönséggel állandó kétoldalú visszacsatolásos, reafferentációs kapcsolatban van. 3* A színjáték-alkotóknak az alkotási folyamat kezdetén megjelenő-kialakitott látomása az ember és világának négydimenziós, tehát folyamatos, komplex és kifejező cselekmény- vagy eseménysorban sűrített képe. A kép középpontjában mint legfőbb megvalósító közeg, a színjátszó ember áll. A közlés egyéb eszközei a közlendő változatlanul tartásával intervariábilisak, cserélhetők - más alkotóknál, más szinjátéktipusokban. 4. A szinjáték tárgya mindig a társadalomban élő ember és világa. A dinamikus komplex szini kép tényezőinek alkalmasaknak kell lenni arra, hogy a társadalomban élő embert és környezetét képviseljék. A szinpadon megjelenő ember megjelenésével (testtartás, maszk, jelmez, mozgás) és beszédével (énekével) is hatást gyakorol, kapcsolatot teremt nézőivel. A környezetet vizuális és akusztikus eszközökkel olyan módon és arányokban kell megjeleníteni,