Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)

II. EGY KOMPLEX DRAMATURGIA VÁZLATA - 3. A változó világot jelentő színpad - A/ A színjáték szerkezete

példa akad arra is, hogyan rajzolódik ki magatartásban és szövegben jelmeznél és maszknál is világosabban egy-egy szerep körvonala, jellemének gazdagsága. Kézenfekvő a be­széd és ének cserelehetősége is (hogy csak a görög tragé­dia ilynemű eszközeinek változatosságára utaljunk, vagy az olyan műfaji váltásokra, amit mondjuk a Salome vagy a Pelléas és Melisande élt meg;• - A "környezet" ábrázolásá­nak szférájában is vannak ilyen lehetőségek. Fentebb már szóltunk arról, hogyan segit a helyszin jelzésében-ábrázo­lásában a fény, vagy a zene. Érdekes módon azonban vizu­ális eszközökkel ugy látszik nem lehet helyettesíteni az akusztikus környezetet. Igen sok példa van arra is, hogy az "ember" a maga sajátos szinjátszó eszközeivel hogyan tudja helyettesíteni a teljes (vizuális-akusztikus) kör­nyezetet (pantomimikus térteremtés,* dobbantásos-tapsos ritmusalkotás); a fordítottja azonban igen ritka, szinte lehetetlen, ha csak nem számítjuk ide a szines fénycsóvá­kat vagy nagyméretű mértani tárgyakat antropomorfizáló "mechanikus szinházra" törekvő kísérleteket. - Az inter­variabilitás törvényszerűsége a szinjátéktipusok drama­turgiájára nézve még egy tanulsággal szolgál. Azzal tud­niillik, hogy felhivja a figyelmet az alkotói ökonómiára és óv a kifejezőeszközök tautológiájától, az eszközök egy­ mást illusztrálásának veszélyétől. Erre utal Liebner János Verdi és Shakespeare müveinek viszonyát elemezve: "...egy jól felépített, műfajilag helyesen megkomponált színda­rab... a maga eredeti formájában nem alkalmas operalibret­tónak, hiszen ha hiánytalanul és tökéletesen tükrözi tár­gyát és a szinpadra állított világot, akkor ebben az egészben a zene legfeljebb már csak kisérő, aláfestő, má­sodlagos szerepet játszhat, és nemhogy ura, de még csak arangu társa sem lehet a szövegnek... De Ponte ujra­költötte Beaumarchais-t, amikor Mozart számára librettót készitett a Figaró házasságá ból; mint ahogy Boito is uj­raköitötte - mélyreható strukturális átdolgozásokkal - az

Next

/
Thumbnails
Contents