Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)
II. EGY KOMPLEX DRAMATURGIA VÁZLATA - 3. A változó világot jelentő színpad - A/ A színjáték szerkezete
diától kezdve szinte a mai napig hasznosítják: csak a játékot indítók társadalmi helyzete változott - a mult század társalgási vígjátékaiban a szobalány és az inas pletykálkodott, a XX. század 3 lej én a gépiró és az irodai altiszt. A tanulmány bevezető részében részletesen elemeztük a dinamikus komplex szini kép összetevőit. Talán nem felesleges ezúttal mégegyszer foglalkozni velük, hiszen dramaturgiai vázlatunkban most már magához az érdembeli játékhoz érkeztünk el s éppen azt szeretnénk megállapítani, hogy a fentebb kidolgozott tételek nemcsak a játék kezdete előtti fázisra vagy az egyszemélyes színjátékra érvényesek, hanem - még határozottabban - a teljes színjátékokra is. Hogy sűrítetten rögzítsük: a konfliktus két oldalát képviselő szereplők megjelenése-magatartása-öltözékemaszkja pontosan tükrözi az alkotó szándéka szerint megjelenitett társadalmat, a benne élő, hozzá kötött embert (vagy a társadalmat jelző mesés-fantasztikus-legendás vagy éppen állatvilágot), mozgásán és beszédén (énekén) keresztül pedig a szinjáték legfontosabb "formai" eleme, a cselekmény, a testet öltött konfliktus jelenik meg. Fontosságát szinte túlhangsúlyozta Arisztotelész, de hasonlóan döntőnek tartja a legmodernebbek közül Brecht is a Fabelt, nélkülözhetetlen volt a commedia dell*arte canavacciojábm, az íírzsébet-kori Anglia plot-jaiban. Érthető is ez, hiszen a szereplők viselkedésében, szini (belső és külső) cselekvésében jelenítődik meg, rajta keresztül desifrirozható az alkotói szándék, a mondanivaló. A beszéd s legfejlettebb formájában a gazdag asszociáció lehetőségeit magába foglaló irodalmi értékű párbeszéd pedig külön azért is kiemelendő, mert az emberi kultúra egyik legnagyobb ered ményét, a második jelzőrendszert vonja be a színjáték hatóelemei közé. (Zárójelben azért meg kell emliteni, hogy a beszéd módja az első jelzőrendszerhez tartozó elemeket is tartalmaz: az intonációt, hangszint, tempót, hangintenzitást stb.) A komplex kép további összetevői, a környezet - 109 -