Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)

II. EGY KOMPLEX DRAMATURGIA VÁZLATA - 3. A változó világot jelentő színpad - A/ A színjáték szerkezete

esetben lehetségesnek tartotta azt is, hogy a bemutatott jellem "belülről ne változzék meg" és ne feltétlenül jus­son el a "felismerésig", ha körülményei egyébként megvál­toztak is. És valóban tudomásul kell venni ezt a lehetősé­get is, hiszen nem csak Macbeth-tipusu jellemek vannak, belső változásuk széditő ivével, hanem - mint azt Brecht drámaíróként is bebizonyította - olyanok is, akik nem ta­nulnak a történelemből, saját sorsuk alakulásából és a cselekménysor lezárásakor "bensőleg" lényegében ugyanott tartanak,mint amikor megismerkedtünk velük. Mutter Courage háromszoros családi tragédiája után is a maga változatlan útját járja, nem ismert fel semmit, nem látott be sem­mit, 1 ^" Véleményünk szerint azonban az egész problematika végső fokon benneragad a formális dramaturgiában, bár Brecht észrevétele maga is utal arra a nyugtalanságra, amely nem fogadja el az egyébként általános igazságnak elfogadott tételt. A szinjáték művészete szempontjából ugyanis szinte teljesen mindegy, hogy az egyik vagy a má­sik tipusu sors játszódik-e le a nézők szeme előtt; az igazán döntő kérdés az, hogy vájjon a nézőkben történt-e valamilyen változás? A művészet célja ugyanis nem önmaga, nem a saját meglévő vagy vélt törvényszerűségeinek betöl­tése, hanem a társadalomban előidézett hatása. Furcsa mó­don az európai dramaturgiánál sokkal pontosabban tapintot­tak a lényegre a sok évszázaddal ezelőtt élt indiai drá­maesztétikusok, akik az előadás céljának a közönségben ébresztett hatást tekintették és külön szakkifejezést is alkottak meghatározására. A rasa ez a sajátos hatás, amelynek Ők nyolc formáját ismerték. A nyolc rasa a néző­ben végbemenő-végbevihető hatás változatait képviseli ós az alábbiakból áll: sringar erotikus, szerelmes rúdra haragvó, elrettentő vira hősies, lelkesedő vibhatsa utálkozó, visszautasító hasya nevető, vidám - 99 -

Next

/
Thumbnails
Contents