Sz. Szántó Judit: Az angol színház új hulláma (Színházi tanulmányok 10., Budapest, 1963)

II. DRÁMÁK ÉS PROBLÉMÁK - e/ A biológiai dráma

helyet. Irói magatartását, a naturalizmussal és az abszur­dokkal való rokonságát és az azoktól való különbségét egy­aránt, a legtalálóbban ő maga fogalmazta meg a "New Theatre Magazine"-nak adott interjújában, amely megérdemli,hogy hosszasabban idézzünk belőle. "Azt hiszem, a •mondaniva­ló* szó pontosan megmutatja, mi a baj az emberek magatar­tásával... A legtöbb mai szinházbajáró nem szokta meg, hogy a színházban akármit is a maga közvetlenségében fo­gadjon élj ehelyett azt, amit látnak, szavakká változtat­ják és agyukon át szűrik meg. Darabomban (első darabjá­ról, az Őrült anyám kedvtelésé ről - The Sport of My Mad Mother . 1957 - van szó. Sz. Sz. J.) van például egy je­lenet, amelyben Caldarót leütik, és a huligánok a lábára állnak, extatikusan becsomagolják, ugrándoznak és énekel­nek körülötte és végül eljutnak az extázis csúcsára, ami­kor is letépik róla az újságpapírt. Mármost ebben az ak­cióoan alig van értelmes, összefüggő szó - valójában sem­mi nincs, amit az értelem befogadhatna. Ha a néző csak ül, figyel és azt kérdezgeti: *Mit jelent ez? Mit jelent ez?*, akkor nem jut el sehová; de ha hagyja, hogy a vizuális akció és az azt aláhúzó lárma fokozatos crescendoja feliz­gassa, akkor lassan megértheti, miről van szó... Azért irok igy, mert nem hiszem, hogy az általánosan elfogadott kép az emberről, mint racionális, intellektuális és 'rtel­mes lényről, igaz volna. Ugy vélem, hogy az embere b in­dulataik, félelmeik és bizonytalanságaik irányítják.. # *»* 1# 42 Egy másik interjúban a nyers fizikai életmegnyilvánu­lásokon alapuló bohóctréfát határozza meg müveinek eszmé­nyeként és alapmagvaként. A Felszárnyaló nemzedék ( The Rising Generation . 1959) cimü, eddig be nem mutatott "if­júsági pageant"-jében például egy iszonyú asszonyregiment esküszik össze a férfiak világuralmának megdöntésére. Az iskoláslányoknak vallásosán kell ismételniök az iskolában: 41. Idézi J. R. Taylor. I. m. 67-68. o. 42. Times I960, július 13.

Next

/
Thumbnails
Contents