Sz. Szántó Judit: Az angol színház új hulláma (Színházi tanulmányok 10., Budapest, 1963)

II. DRÁMÁK ÉS PROBLÉMÁK - c/ Az ember a társadalomban és a drámában

ben beleilleszkednek a családba, a monoton, örökös ivásza­tokba és sehová sem vezető beszélgetésekbe, és Jean maga megmondja apjának: "Valószínűleg pontosan ugyanazt fogom csinálni, mint te." Nyilvánvaló, hogy Osborne irói erejé­ből futotta volna Jean és Frank sokkal erőteljesebb meg­rajzolására is, sőt, a két dühös és lázadó fiatal alakját éppen ő kitűnően tudta volna motiválni ; ha pedig egy meg­határozott, bár tipikus, de nem szimbolikusan általáno­sítandó magatartás hordozóinak tekintette volna őket, ak­kor esetleg elemző bírálattal is illeti mindkettejüket félsz!vü lázadásukért. (Egyébként ha Osborne csak egy ti­pikus család életét akarta volna a Komédiás ban megirni, akkor valóban csak a fiatalok erőtlen s nem kellően indo­kolt jellemrajzáért marasztalhatnék el.) A Rice-családot azonban Osborne félreérthetetlenül nem egyszerűen tipikus­nak, hanem általános jelentésűnek érzi; és ha a fiatalok alakja elszürkült, ugy ennek oka csak az lehet, hogy az iró variációknak szánta őket az Archie-ban megzendített főtémára, és ugy érezte, a Rice-család szimbolikusnak szánt rajzába éppen lázadásuk talajtalanságával, bizonyta­lanságával, jövőtlenségével illeszkednek bele. Ezért az­tán, ha lojálisán megemlékezik is reális akcióikról, de szinpadi életükbe ezeknek a múltbeli akcióknak a hatását meghatározóan, elhatárolóan nem játszatja bele; inkább azt a reménytelen körforgást sejteti, hogy valaha Archie is ugy kezdhette, mint Frank és Jean, és a testvérpár is ugy végzi majd, mint ő. A dráma harmóniáját bizonyos fokig igy is biztositja Archie nagyszerű és mélyen igaz alakja, hiszen - mennyiségileg és minőségileg egyaránt - elsősor­ban az ő problémájáról van itt szó; de a harmónia éppen e mondanivaló meghosszabbításánál borul fel, amikor Osborne minden alakját Archie miniatűr tükörképévé teszi, vagyis perspektívátlan lázadásában felületesen általánosít.(Egyes előadások egyébként Jean alakját sokkal pozitivabbra han­golták, amire a darab meglehetősen csalóka, mert csak dek­- 74 -

Next

/
Thumbnails
Contents