Sz. Szántó Judit: Az angol színház új hulláma (Színházi tanulmányok 10., Budapest, 1963)

I. SZÍNHÁZI CSODA EGY "JÓLÉTI ÁLLAMBAN"

Sokkal problematikusabb azonban a kérdés másik fele: mi mellé kötelezik el magukat a drámairók. Beszéljünk itt most csak az optimális esetről: a pozitiv pólus Osborne, sőt még Wesker esetében sem több a bátor polgári humanizmusnál, illetve a szocializmus homályos, jó szándékú, de bizonytalan egyéni változatánál. Mindennek feltehető okairól a későbbiekben lesz szó; itt most csak két általános szempontot említenénk meg, amelyek sokatmondó ellentétben vannak egymással. Szinte lehetetlen, hogy a legtisztább szándékú Íróban is ne szitson bizonyos kétségeket, ne teremtsen egy akár öntudatlan belső cenzúrát az a nagy apparátussal folyó hadjárat, amely a polgári esztétikában és kritikában az elkötelezettség fogalma ellen folyik és amely igen taktikuséul, az irói pszichológia ismeretében, elsősorban művészi sikon támad. A rendkívül erős nyugati Brecht-kultusz alaptétele az, hogy Brecht elkötelezettsége ellenére volt nagy, és amennyiben önnön művészi lehetőségein alul maradt, ennek épp az elkötelezettség az oka, "Mindennek ellenére nagy drámairó volt, és üdvözölnünk kell benne... a kevesek egyikét is, aki képes volt rá, hogy egy erősen elkötelezett politikai álláspontról induljon ki és mégis eljusson az igazi drájaához." - irja Peter Roberts a Kaukázusi krétakör (

Der kaukasische Kreidekreis

, 1944-45) kapcsán * Ugyanakkor a mai polgári esztétika éles határvonalat huz társadalmi és "emberi" dráma közé, és nem egyszer éppen liberalizmusával, amellyel az elsőnek is kész polgárjogot adni, kelti fel a becsvágyat az Íróban, hogy a "másik" kategóriában is jelentőset alkosson. Vagyis: kevésbé veszélyes, kevésbé fejleszti ki a belső cenzúrát,ha például Margret Dietrich azt a jószerivel nevetséges megállapítást teszi, (Krlezáról szólva), hogy "valóságérzéke segítségével.,, képes az emberi éle22. Plays and Players 1962, május.