Sz. Szántó Judit: Az angol színház új hulláma (Színházi tanulmányok 10., Budapest, 1963)
II. DRÁMÁK ÉS PROBLÉMÁK - f/ Az abszurd
beszélgetések banalitása, a tapintatlanság, vagy a mások problémaival szembeni időnkénti értetlenség, de hangsúlyozzuk: csakis ebből az optikából. Ha Ionesco elismerné, hogy az emberi életnek célja, hivatása, értelme van, akkor bizonnyal eszébe sem jutna, hogy drámaírói pályájának indító és meghatározó lökését egy angol nyelvkönyv banális és primitiv társalgási példamondatainak tudja be, és az abszurdok egy nagy szellemi elődje, Albert Camus se undorodhatna meg az embertől ilyen indokolással: "Egy ember beszél a telefonon egy üvegfal mögött - hallani nem halljuk, de látjuk triviális gesztikulálását. Azt kérdezzük magunktól: él-e valójában? Ez a kényelmetlen érzés az ember embertülensége láttán, ez a kiszámithatatlan csalódás, amikor szembenézünk igazi valónk képmásával, ez a •hányinger »••• ez is az Abszurd." 5 ^* Emlékezzünk vissza Arnold Wesker Mindenhez sültkrumplit cimü darabjának idézett, kitűnő jelenetére, amelyben a munkásfiu és az urifiu nem tudja megérteni egymást, a legjobb szándék ellenére sem: egy kedvelt abszurd motivum telt meg itt társadalmi tartalommal és igazsággal. Harold Pinter emberei azonban megmagyarázhatatlan okokból félnek egymástól. Érdekes ebben az összefüggésben egy visszatérő pinteri motivum: a nevekkel való játék; az emberek letagadják igazi nevüket, és ha mégis ugy szólítják őket, páni félelembe esnek. A Szoba vak négere az addig Rose néven szereplő asszonyt hirtelen, s annak legnagyobb döbbenetére, Sálként szólítja haza; Davies, a Házmester csavargója, állandóan hangsúlyozza, hogy ő a világban Jenkins néven él; és még a Születésnapi mulatság ( The Birthday Party . 1958) kedélyes, locska pribékje, Nat Goldberg is halálos rémületben ugrik cinkosa torkának, amikor az Simey-nek nevezi. Ez a motivum tér vissza vígjátéki formában az angol abszurd másik, kisebb 57. Albert Camus; Le Mythe de Sisyphe . Gallimard, Paris 1942. 29. o.
