Sz. Szántó Judit: Az angol színház új hulláma (Színházi tanulmányok 10., Budapest, 1963)

II. DRÁMÁK ÉS PROBLÉMÁK - d/ Két különválasztott témakör

len furcsa vallomással lepi meg szövetségeseit:ő tulajdonképpen a halált keresi, mint az istennel való egyesülés formáját, és azért hivja ki maga ellen a reakciós egyházi és világi hatalmasságokat, hogy ilyen módon saját vesztét készitse elő. És noha a cselekmény további menetét ez a mozzanat nem befolyásolja döntő módon - Grandier hősként hal meg, a vallomást semmiféle kínzás kicsikarni belőle nem tudja és összetört roncsként is büszkén mondja ellenfele szemébe: "Tartsa meg az illúzióit, királyi biztos ur. Szüksége lesz rájuk azokkal szemben, akik a nyomomba lépnek." -, mégis bizonyos beteges, freudi izü pszichopatológiával terheli a hős alakját és egy, a dráma egészétől és egyéb részleteitől is függetlenedett önpusztitási ösztön hordozójává teszi. Valószinü, hogy Whitingnek erre a motivációra azért volt szüksége, hogy a hőst érdekesebbé, egyénibbé tegye, valamiképpen megnövelje szellemi súlyát, és indokolja a két véglet: átlagon felülien érzéki, a földi örömöket epikureánus szenvedéllyel habzsoló világfi és istenhivő katolikus pap egy emberen belüli együttélését; a motiválás azonban nemcsak bántóan anakronisztikusra sikerült, hanem a dráma kerekségének is kárára van. Mégis, kétségtelen, hogy az ördögök még igy is az utóbbi évek drámairodalmának kiemelkedő alkotása; hogy azonban az uj angol dráma valóban értékes, a mozgalom legjobb törekvéseit támogató hivet nyert-e Whitingben, annak eldöntésére önmagában még nem elegendő. Ezt a kérdést csak a szerző további müvei dönthetik el, amelyek, legyenek bár történelmi vagy mai témájúak, de merészebb állásfoglalást kivánó, bonyolultabb konfliktusban mondják ki a maguk szavát.