Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

III. A SZÍNJÁTÉK SZOCIOLÓGIAI SZERKEZETÉHEZ

Bölos belátás többet ér Minden más adománynál. AB isteneket tisztelni kell, Gőggel teli ajkon a nagy szavak Nagy romlásra vezetnek Ha ugy tetszik egy sor szép - közhely

t ezekben igazán sem a hü testvér, sem az elvhü király nem mérhető. De hát ilyen a szemlélő "látásmódja". S a görög színpadon épp ennek ürességére akarta felhívni a nézők figyelmét és szenvedélyeit a költő. Alfred Vierkant

, a német szociológia ma ismét sokat idézett gondolkodója, ebből a két ssereprendszerből azt a következtetést vonja le, hogy a szemlélő objektivebben Ítélkezik, mig a cselekvő általában elfogultabb, szubjektivebb. (Vö. Gesellschaftslehre. Hauptprobleme der phil

. Soziologie

. Stuttgart 1923. 3°A. o.) Nam erről van szó. A szemlélő pozíciója csupán egy látszólagos objektivitás. Tegyük fel, hogy az előbbi példában az a "becsületes megtaláló** nem adja le a pénztárcát és a portás rendreutasítja. Vájjon ez azt jelenti, hogy eljárása objektiv? Lehet, hogy irigyli szerencséjót, lehet, hogy ő akarta felvenni az erszényt. Az a lakó, aki egyébként szívesen rejtegetne üldözött kommunistát, nem vállalkozik arra, ha tudja, hogy egyik szomszédja észrevette az üldözöttet. Mégpedig azért nem, mert tudja, hogy annak kíváncsisága cseppet sem "objektiv". Csupán arról van szó itt, hogy a szemlélőnek jut az a pozíció, melyben 8 képviselheti ezeknek a normáknak - helyes vagy helytelen szabályoknak - érvényesülését. Abban a pillanatban,mikor neki kell cselekednie, már kérdésessé válik, hogy vájjon személy szerint meg tudja-e valósítani ezt az "objektivitását". A néző, a szemlélő ember tehát egy látszólagos ob jektivitás pozíciójába kerül. De miért sodródik, sőt néha kényszerül az Ítélkezés funkciójába

? Ennek a belső kényszernek számos komikus visszásságát figyelhetjük meg