Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

II. A DRÁMA ÉS SZÍNJÁTÉK

kat, legdöntőbb emberi viszonylatainkban szavak nélkül gesztusokkal, érzelmi "rádióhullámaink** segítségével, atmoszférikusán, hangulatilag értet lük meg magunkat. Igy például a beszélgetés hirtelen "elhidegülése", jókedvű társaságban feltűnő fagyos arc - mégcsak nem is mimikával, vagy gesztussal, pusztán hangulati energiával fordítja meg a diskurál ás menetét,borit ja fel atmoszféráját. Az ember egyéniségének, tehát "ennek az egy embernek" nemcsak világnézete,meghatározott érzelmi beállítottsága, sajátos morálja és magatartása van. Ezeket az alapvető nagy tulajdonságokat a dráma intellektuális szerkezete rögzíti a szövegben, cselekményben, dialógusban.De ugyanez az ember még sok minden csak rá és másra nem jellemző egyéni sajátsággal bir: meghatározott érzelmi hullámhoszszon veszi mások jelzéseit, temperamentumának sajátos mimikai, gesztusbeli kifejezései vannak, szokásai, melyeket kivül és belül egyaránt hord és igy tovább. S ezek a "

kiegészítő jelzőrendszerek"

, melyek a társadalmi élet hétköznapjaiban állandóan funkcionálnak, kiegészítik a dialógust, az egymás közötti érintkezést - a színpadon is hordozóivá, átlelkesitőivé, sőt életrekeltőivé válnak a szövegbe zárt szellemi alaknak. Próbáljuk összeállítani ennek a kiegészítő jelzőrendszernek néhány tulajdonságát. Először is egy bizonyos meghatározatlan, szavakkal ki nem fejezhető konkrétság jellemzi. Mikor pl. valakinek parancsoló méltóságát fogadja el az ember, akkor itt nehezen lehetne megfogalmazni, mi az, amit tisztelettel vegyes alárendelödéssel ön kénytelenül is elismerünk. A "benyomás" önkénytelenül hat - nem a gondolati "rájövés" segítségével, és tartalma csak homályosan sejthető, érezhető, ugyanez vonatkozik az olyan jelenségekre is, mint a kétes értékűség,a kétértelmű helyzetek "megérzése". Valamivel "tárgyszerűbben" éljük át a zavarban levés, a kínos feszengés, vagy erőlte-