Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

III. A SZÍNJÁTÉK SZOCIOLÓGIAI SZERKEZETÉHEZ

ni ellenállás a hamis "közvéleménnyel" szemben, az osztály átlagérdekeivel szemben. De a döntő lökés, mégis csak a valóság eltorzitása felé tart: az élet tényeit a reakciós osztályérdekek szerint kell magyarázni, sőt látni is. A hétköznapi élet társadalmi látszatai éppen ugy születnek, hogy az emberek egyszerűen öntudatlanul alávetik magukat az uralkodó osztály szemléletmódja torzító hatásának, és bizonyos közös érdekekből - osztályérdek, elfogultság stb. - kifolyólag a szeműk előtt lezajló eseményeknek csupán ebbe beleillő mozzanatait fogadják el. Nos, a szinház ezt a társadalmi jelenséget használja ici* ugy* bogy intézménye siti, felfokozza és a drámai mü szolgálatába állítja. A nézőtér önmagában - az összegyűlt embertömeg, a közös látványban elfoglalt sokaság - még csupán a hétköznapi élet kollektiv szemlélőjének modellje. Ahhoz, hogy ebből a publikumból a dráma közönsége legyen, hogy Ítéletalkotása a társadalmi mozgásirányba haladjon, hogy ne a konzervatív, vagy éppen visszatekintő normák felől Ítélkezzen, hanem a keletkező uj pártjára tudjon állni - ehhez a dráma eszmei, emberi atmoszférája

. mondanivalója, erőtere szükséges

. A publikum önmagában mindkét irányban befolyásolható - olcsó tréfákon és mélységes szatírán egyaránt tud nevetni, mint ahogy mély emberi és társadalmi tragédiák is megrendítik, de szentimentális kis történetek is megríkatjak. A nézőtér közegében tehát a dráma irodalmi rangja, súlya teremti meg a közönségét, formálja emberi arculatát. Szociológiailag persze nem ilyen egyszerű a kérdés• a szinház közönsége messzemenően előre szelektált - Ízlésbeli, műveltségbeli különbségek osztják meg, és bizonyos szerzőkhöz, bizonyos színházakba csupán egyfajta publikum gyűlik (operettet, könnyű műfajt - vagy a legmodernebb avantgárdé szerzők müveit egyaránt válogatott közönség előtt játsszák). De egy bizonyos szociológiai egységen, müveltségbeli-izlés-