Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

III. A SZÍNJÁTÉK SZOCIOLÓGIAI SZERKEZETÉHEZ

 hétköznapi életben a szemlélődés csak átmeneti pozíció: belőle cselekvés következik. Vagy résztveszek a látott eseményekben, vagy elfordulok tőle. Azzal, hogy a szini nézőtér hosszú időre fogságba ejt, egy sajátos ellentmondás alakul ki bennünk. Rendkívül erősen kidolgozza bennünk a cselekvő résztvétel impulzusait

. s egyúttal m

egakadályozza kiélésüket

. A primitiv néző vagy gyerek még beleszól a játékba, "figyelmezteti'

1 a hőst, tanácsokat ad neki: ott van a szinen, benne a cselekményben, noha nézőként teszi ezt, olyan emberként, aki áttekinti az egész cselekményt, és végülis kivül áll az egész történésen. A felnőtt nézőben a cselekvésre indítás impulzusai nem jutnak már kifejezésre: igy aztán kiutat találnak az érzelmigondolati átélésben. Amennyire tehetetlen nyugalommal kell végignéznem Lear becsapatását éa tébolyult bolyongását, annyira résztvevő érzelmi gondolati odaadással, virtuális jelenlétemmel élem vele át szenvedéseit. A cselekvésképtelenség, a néző-szerep a cselekedni akarás heves impulzusainak csonkjait érzelmi kifutásra állítja át, s ezen a sinen aztán felszabadultan futhatják magukat ki a résztvétel igényei. A szemlélő szerep itt egy olyan mesterséges akadályt jelent, mely duzzasztógátként az ember érzelmi-gondolati hozzáállását megnöveli, kiváltja legrejtettebb reakcióit is, mozgásba hozza egész intellek tuális egyéniségét

. S ez a felfokozott emberi teljesség, vagyis a néző átalakítása emocionálisan résztvevő szereplővé, tehát virtuális cselekvővé - ez az a közeg, melyben a dráma eszmei tartalma, a konfliktus emberi-társadalmi mondanivalója megragadja a nézőt, és formálni tudja. Ez a felfokozott emberi teljesség azonban csupán az ellentmondás egyik pólusa. Itt a szemlélő szerep a virtuális résztvételben oldódik fel: azonosul a főhőssel, magaménak érzem a fájdalmát, vele élem tragédiáját stb. (Az azonosulás problémájával külön fejezetben szeretnénk