Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

II. A DRÁMA ÉS SZÍNJÁTÉK

olvassuk, mi is kiegészítjük az alakok és helyszínek leírását, ki-ki másképp képzeli el a leírások alapján a férjet, az üres életet élő asszonyt, a kisváros látképét, utcáit, a történet egyes fordulatait, A szinház - többek között - abban különbözik ettől az egyéni objektivációtól, hogy ott egy ember - a rendező - képzeletére van bízva, hogyan látja maga előtt a dráma részleteit, s az ő fantáziájának, értelmezésének képeit látja a néző. Amit a regény esetében minden olvasó külön-külön maga végez el, azt a színházban egy közösség a rendező vezénylete alatt teremti meg. Nem akarjuk azt a látszatot kelteni, mintha azt hinnénk, hogy a rendező csupán privátfantáziájának képeit valósitja meg, mikor a drámát színpadra teremti, ugyanúgy, ahogyan az olvasó is privátfantáziája segítségével "éli bele" magát az olvasott mü környezeteibe. Pedig ez nem igy van: a kor fantáziáját formálja szini képpé. A szinház itt is "fekete bárány" az irodai mi műfajok családjában: a darab újjászületésének sajátos színezetét, kiemelt értelmét a néző jelenléte provokálja ilyenné

. A nézőközönség beleszól a műbe, és a maga arcára is formálja annak problémáit, hangulatait. Kevés más művészetben van ilyen alakitó szerepe a publikumnak: legtöbbször a kész és befejezett mü áll a befogadó előtt, és a néző nem tud rajta változtatni, csak ugy, hogy önmagát változtatja meg.Szinte csak a színházban történik meg egyedül ez a csoda: a néző igényei, jelenlétének történelmi-szociális konkrétsága átformálják, átértelmezik a darabot. Hogyan lehetséges ez? Ugy, hogy a rendező már eleve a kor igényeiből indul ki, abból, ahogyan a darabban felvetett emberi sorsokat, a bennük kifejezésre jutó problémákat, etikai-világnézeti irányzatokat az ő társadalma ma és itt látja. S a publikum a tetszés és nem tetszés "kontrolljával" még az előadás után is, vagy a következő felujitás felé utalva változtatja, változtatásra