Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

II. A DRÁMA ÉS SZÍNJÁTÉK

állítsanak, s az összes többit ennek rendeljék alá. A színháztörténet nemcsak a szini építmények, nagy színészek, bemutatók stb. harcainak históriája, hanem egy-egy dráma alakváltásainak története is. S fel lehetne állítani - ha volna már erre kidolgozott módszerünk - egy-egy drámai alak - Hamlet, Antigoné stb. - egymásrakövetkező életrekeltésének különböző alakzatait. Mindegyik más és más, mindegyik egy uj alak

ot ismertet meg az emberrel - s mégis ugyanarról a figuráról van szó. Az alak és dráma egységét,önmagával való azonosságát, valamint sokféle arculatát és alakváltását a drámai szöveg állandósága őrzi. Az a dialektikus viszony, hogy a szövegben rögzített alakrendszerhez, a figurák közötti egyszeri viszonyhoz újra meg újra vissza kell térni, és innen kell kiindulni minden egyes újraformálás alkalmával. Nem ugy történik tehát a dráma színpadi megvalósítása, hogy az előző kor felfogásához képest adunk egy másik, korszerűbb figurát és konfliktust, hanem az eredeti szövegszerű drámából azokat a lehetőségeket emeljük ki, melyek ennek a kornak emberi és társadalmi igényeit a legjobban érdeklik és kifejezik. Még inkább igy van ez a verses drámáknál

, ahol a szöveg, a dialógus versszerü mivoltában kell hogy hatását, nézőtéri varázsát kifejtse, ahol a cselekmény nagyrésze a dialógusok szövetében van elrejtve, és a cselekvés maga is sokkal áttettebb, stilizáltabb. Itt a szövegmondás már nem támaszkodhat a szinész nagyjából elsajátított szerepéhez - itt a legpontosabb szövegmondás szükséges. Ezt pedig Az irodalmi forma állandósága nélkül nem lehet elképzelni. Hasonló - bér korántsem azonos - a helyzet a zenei alkotások interpretációjánál. Ott a leirt kotta adja azt az alakzatot, melyhez mindig vissza kell térni, s melynek lehetőségbeli gazdagságából minden kor és művész a magiét akarja kiemelni és bemutatni. Csakhogy a párhuzam ezzel ki 3* Színjáték ée társadalom