Székely György: Színjátéktípusok leírása és elemzése (Színházi tanulmányok 8., Budapest, 1963)

A. TÍZ SZINJÁTÉKTIPUS - I. A görög tragédia

Kap egyre nagyobb hangsúlyt; Agathon újítása, hogy önálló Ural betéteket énekeltetett, a tragédia belső eszmei ós művészi egyensúlyát bontotta meg s a hanyatláshoz csak további okokat szolgáltatott a demokrácia meggyengülése, a belső társadalmi ellentétek kiéleződése, az egyre erőeödő hóditói nyomás a mekedónok részéről, a megrosszabbodott anyagi viszonyok. A nevesebb kortársak /csak nevük, néhány darabeim maradt ránk, drámaszöveg egyiküktől sem/ a három naggyal váltakozva arattak győzelmeket /Ion, Achaiosz, Agathon/. Figyelemre méltó, hogy bizonyos tragódiairó családi dinasztiák alakultak ki: igy Aiszkhülosz közvetlen rokonsága nyolc tragikus irót adott, Szophoklészé négyet, Euripidészé kettőt. Az irodalomtörténet rajtuk kivül még két "iskoláról" is megemlékezik: Carcinoez iskolájából négyen, Iezokratészéből ketten kerültek ki. Bár az irók jórészt ugyanazt a témakört irják-variálják, az 1. e. V. században az eddig említetteken kivül még 23, a IV. században további 20 iró neve maradt fenn. A hellenisztikus korszakban még jobban megerősödik a színészet hegemóniája. Az uj müvek - már az ókor irodalmárai szerint ia - gyenge utánzatok; szövegkönyvek nem maradván fenn, alig lehet róluk valami biztosat tudni. Az Alexandriában működő tragikus pleiász kilenc szerzőjét tartották számon s az időszámítás előtti korszakban rajtuk kivül még hatot. Az időezámitás szerinti első négy században hu8zegynéhány nevet emlegetnek tragódiairóként, majd a i.e. IV. századtól kezdve "tragédia" néven kezdenek emiege"*ni olyen müveket, fim=?lyek már csak a műfaj és szinjátéktipus nevét őrzik, sajátosságait egyetlen vonásukban sem. Ez a név ragad a teljesen maa tipusu centohoz, a klasszikus tragédiák verssoraiból összetákolt keresztény irodalmár-műfajhoz /mint amilyen a Chrlsztoez Paschó

n/. elsősorban a bizánci birodalom területén. - 23 -