Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

A pozitív hős konfliktusa

adott ábrázolási módban egyszerűen hazugokká Táltak. Mindnyájan tudunk erre példákat az elmúlt évek színmüveiből. A személyi kultusz felszámolása során aztán egyre-másra érték a támadások a pozitiv hős fogalmát és a fürdővízzel együtt ki akarták önteni a gyereket is* Az élet azonban nem hagyta magát. A kommunista hős nem hagyta magát kiszorítani az életből és persze az irodalomból sem. Ekkor aztán a sematizmus elleni harc cimén létrejöttek olyan szabályok, hogy a pozitiv hős jó ember, de okvetlenül kell lenni bizonyos hibájának, a negativ hős rossz ember, de okvetlenül kell lenni bizonyos jó tulajdonságainak, ütemes tapssal helyeslek Gribacsovnak, aki ezen a sületlenségen ironizál. lem akarok itt belebocsátkozni azoknak a tulajdonságoknak az elemzésébe, amelyek a kommunista hőst jellemzik (pártossága, a néphez való viszonya stb.), mert azzal a fő kérdéssel szeretnék foglalkozni, amelyen a dráma pozitiv hőse áll vagy bukik: a pozitiv hős konfliktusával. Hem lehet - kell Minden alapfokú szemináriumon és minden főiskolán tanultuk és tanították a történelmi materializmusnak azt az alapvető törvényét, hogy a fejlődés az ellentétek harcából jön létre. Ez nem szubjektív belemagyarázás a valóságba,hanem a természet törvénye. Az ellentmondás a marxizmus szerint folytonos, nem zárul le, mert a feloldás ujabb dialektikus ellentmondások kibomlását teszi lehetővé (és nem lezárja, mint Hegelnél). Szinte a történelem ironikus bizonyítéka az örök küzdelem dialektikus igazolására, hogy amikor a dramaturgiában megszületett a konfliktusmentesség elmélete, ez maga olyan konfliktust, olyan harcot szült, amely a halálra itélt drámai műfajok felélesztése érdekében elsöpörte ezt az elméletet. És a legutóbbi drámai vitán, szemben a konfliktusmentesség elméletével, amely szerint drámai konfliktusok csak osztálytársadalomban lehetségesek, már megállapítottuk, hogy a pozitiv hősnek is lehetnek