Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

Színikritikánk módszere

sokszor látni az országutakon biciklistákat; aki elöl megy felveri a port, aki mögötte megy, nyeli. íróink szivét ezekben a napokban súlyos lelkiismereti gondok nehezítik. M

Az igazat ird, necsak a valódit." "A néppel, a népért, tüzön-vizen át" - mondják magukban és minden kimondott szó előtt kínlódva mérik, hogy mit s hogyan, mivel használnak, mivel ártanak a népnek, amelynek szolgálatára, mikor őszinték magukhoz, hivatottnak érzik magukat. Ez a szent gond - mint a vajúdó fiatalasszony körül - súlyossá teszi a levegőt körülöttük s a szinház körül is. De nem hagyhatjuk őket gondjaikkal magukra. Legkevésbé hagyhatja a kritika, őszintén, bátran, szívből kell beszélni, segíteni kell. Milyen megragadóan mondja Victor Hugo a Chants du Crépuscule-ben a kényes tárgyakról és a költői bátorságról: Légy énekesmadár, mely zsenge gallyra lel S megüli bátorán, Az ág aláhajol, ő mégis énekel, Mert tudja, szárnya van. íróinknak és színházainknak bátor, kezdeményező, felkészült, tehát biztos röptű szinikritikára van szükségük. Ehhez kell megteremteni a módszerbeli feltételeket. Uj Hang, 1955. április