Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

Színházi munkánk állami vezetése

nem, Seribeet igen. Az ördög cimborájá

t xiem, az Egy pohár viz

et igen. Mintha a minisztérium nem tudná, hogy a kenyere melyik oldala van megvajazva. Ez már kapkodásnak látszik. Emberek nélkül... Amikor marxisták a valóságtól való elszakadásról beszélnek, mindig az emberi élettől való elszakadást értik. Az uj kormányprogram körüli problémák is azt mutatják, hogy még a legalapvetőbb gazdasági kérdések is elválaszthatatlanok a gazdasági alapokat megteremtő ember problémáitól. Az a politika, amelyben az ember fogalma absztrakttá válik,nem lehet sikeres, még ha a legjobb indulattal idézi is, hogy számára ez a legfőbb érték. Márpedig - és ez a legfontosabb, amit ebben a cikkben el akarok mondani - tapasztalatom szerint a színházak állami irányításénak legfőbb gyengesége az élettől való elszakadás,a csak saját eszére való támaszkodás, a színházak és irók, hogy ugy mondjuk, figyelembe nem vevése, végső soron - és ez az, amiben ez a politika közös a gazdasági és művészi területen - megfeledkezés arról, hogy szocialista színházat csak emberekkel és főleg szocialista emberekkel lehet csinálni. Ezt, ugy érzem, bővebben indokolni kell. Nem szívesen tárnék ki részletesen a racionalizálás során elkövetett hibákra. Az intézkedés, ugy látszik, elengedhetetlennek bizonyult, de éppen kényes voltéra való tekintettel, az intézkedésekbe be kellett volna vonni a színházakat. Ehelyett a minisztérium nem nézve sem jobbra, sem balra, nagy lendülettel belevágta a fejszéjét és csak később, szerencsére nem későn, sikerült megteremteni a közös munkát és ezzel megmenteni a néha veszendőnek látszó fejsze nyelét is. De ezen a téren a racionalizálás után sem mutatkozik eléggé változás. Az uj gazdasági hexyzet részben uj müsorpolitikét is igényel, hiszen egyes színházaknak még a profilját is megváltoztatta. Ez pedig egy egész sor olyan problémát vet fel. amelyben egységes elvi álláspont kiala-