Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

A dramaturg és a rendező viszonya

szoba a gyóntatóatya, a hóhér, a bizalmas és mindenekelőtt a pszichiáter szobája lesz, A dramaturg tevékenysége egy nem mindig Önkéntes névtelenség hűvös árnyékában folyik. Neki nem virágzik sem siker, sem babér. Azon osztozik az igazgató, a rendező, a szinész. Neki csak a balsikereket szabad bezsebelnie. Semmiben sem önálló, de mindenért őt teszik felelőssé. Teljes önállóságot csupán a mások által elkövetett hibák vállalásában viselhet". Eddig Kábane. Természetesen én nem fogom követni ezeket az Írásokat sem elfáradt szkepszisükben, sem panaszkodásukban. Véleményem szerint az a dramaturg, aki nem tudja zokszó nélkül elviselni, hogy mindenért ő a felelős, az pályatévesztett ember. Inkább két dologgal kezdeném: az egyik, hogy mi a különbség a dramaturg mai helyzete és a polgári német, vagy később a magyar, cseh stb. polgári szinház dramaturgja közt, másrészt, mi az oka annak, hogy sem annakidején, sem ma egy rendező sem panaszkodik általánosságban a rendezőnek a színházban való helyzete ellen (legfeljebb a saját helyét sérelmezte vagy sérelmezi), ezzel szemben a dramaturgok mindig általánosságban vetik fel a dramaturg helyzetének problematikus voltát, még olyanok is, mint Kahane, akiknek sem megbecsülésben, sem fizetésben személy szerint semmi panaszuk nem volt. A rendezőkhöz való viszonyról szeretnék beszélni,azért ezt a kérdést szeretném röviden lezárni. Már a polgári dramaturgok azt érezték alapvető bajnak, hogy a dramaturgnak a szinházi munka semmilyen területén nincs döntési joga, a döntésért, az eredményért mégis minden területen felelősségre vonható. A dramaturgnak nincs joga egy darabot műsorra tűzni vagy elutasítani, ez az igazgató dolga, de a műsorért a dramaturg felelős. A dramaturgnak nincs joga egy darab értelmezésére rákényszerítsnie a rendezőt, de azért is nem egyszer a dramaturg felelős. Egy szerep értelmezésében a szinész nem köteles a dramaturgra hallgatni, őt még