Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)
Az absztrakt gyümölcs
zisére. És most már eljutottam ahhoz, amiért ezt a gondolkodást a leginkább problematikusnak, hogy ne mondjam veszélyesnek érzem, ahol már nem a módszerrel vagyok kénytelen vitatkozni, hanem az ilyen módszerrel kialakított tartalmi szemlélettel* Röviden, nem lehet egyetérteni azzal, ahogy a könyv a társadalmi valóság és az irodalmi tükröződés viszonyét felfogja. Bármilyen zavaros és ellentmondó néha a fogalmazás, maga a könyv alapgondolata és úgyszólván minden elvi tétele azt mutatja, hogy a szerző előbb absztrahál egy társadalmi valóságot, mint elvet, aztán az irodalmi müvet ennek az elvnek egyszerű tételezéseként fogja fel, végül teljesen összekeveredik, néha egyenesen azonosul az ő tételezésében az irodalomban tükrözött világ az ő általa absztrahált társadalmi valósággal. Bocsánat,hogy mégis beleestem a szerző bonyolult fogalmazásába, megpróbálom konkretizálni. Az első súlyos hiba,hogy a könyv a társadalmi viszonyok irodalmi tükrözését néha teljesen mechanikusan fogja fsl, ami elvvé válva, a sematizmus egyik alappillére lehet. Amit Marx a társadalmi viszonyokról mond, azt 6 egyszerűen szőröstül-bőröstül átteszi drámai viszonyokra. Megállapítja ugyanis, hogy - például - polgári társadalomban az ember egyéni tevékenysége nem találja meg az utat a történelem felé. Ebből szerinte szükségképpen következik, hogy ez a polgári dráma cselekményében is igy van, sőt a drámairó kénytelen olyan drámai műfajt választani, amelyben ez, akár történelmi, akár társadalmi drámáról van szó, nem lehet másként. Hadd idézzem a könyvet magát: H Igy tehát nem művészi kérdésekről van szó elsősorban, hanem bizonyos történelmi-társadalmi szituáció művészi reflexeiről: a polgári társadalom szerkezetének megfelelő dráma szemben áll a drámai műfaj harmonikus kifejlődésével". Ami g tehát az ember Marxot és Engelst olvasva, azt a benyomást szerzi, hogy a schilleri koncepció az általuk emiitett okokból helytelen, Lassalle helyesen tenné, ha nem őt követné, hanem Shakespeare-t. Almási könyve szerint ez a tanács Marxék részéről nyilvánvalóan helytelen volt, a drámaírónak nincs módja vá-
