Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)
A drámafordítás problémái
A drámaford. it ásnak ebből, a látszatra, kettős funkciójából támadt az az ellentét, amely a forditás jellegét kettészakította irodalmi, illetve színpadi fordításra. Egy irodalmi lap szerkesztőségében nemrégen azt mondta nekem valaki egy fordításra, hogy ez irodalmi szöveg, a szinház úgyis átdolgoztatja szinpadi fordítássá. Ebben bizonyos arisztokratikus hangsúly esett az irodalmi szóra,mint amely az értékesebb. De hallottam az ellenkezőjét is színházi rendezőtől, aki azt mondta egy fordításra, hogy az amolyan irodalmi szöveg, ebből még majd jó szinpadi fordítást kell csinálni. Én ezt az utolsó évtizedekben kialakult kettősségét az irodalmi és szinpadi fordításnak, hazugnak és kártékonynak tartom. Mint majd igazolni szeretném, nem szeretem az olyan középutas békitgető álláspontot sem, hogy ne bántsunk senkit: ennek is igaza van a maga szempontjából, meg annak is, csak azért, hogy össze ne vesszünk. Ezért a kérdésre még visszatérek. A műfordítás hasonló kérdéseivel kapcsolatban már volt egy izben vita az Irodalomtudományi Intézetben,a klasszikusok ujráfordításának megbeszélésén. A vita bevezető előadása az általános kérdés ismertetése után első helyen foglalkozott a szöveg- és formahüséggel, az enjambement-okkal és rímekkel és csak másodsorban a dramaturgiai hűséggel és szinszerüséggel. A valóságos sorrend fordított és ezt minden olyan nagy fordítónk tudta, aki nemcsak ismerte, de meg is tudta oldani a feladatát. Már első drámafordító ink egyike, Péczely, mennyi bájjal írja a Szomorujátékok előszavában: "A fordítónak vigyázni kell rá, hogy ugy ne járjanak kezei között az eredeti remekmunkák, mint azok a drága illatú italok, melyeknek füszerszámjaik nagyrészt elrepülnek, mikor egy edényből a másikba által töltetnek. Inkább tseppenjen el egy-két tsepp, hogysem mint minden füszerszáma széllyel röpüljön." Az emiitett referátum Aranyban látja a magyar forditás pápáját (én a félistenét látom benne), de