Sz. Szántó Judit: Valóság és dráma Nyugaton (Színházi tanulmányok 6., Budapest, 1962)

A "mélyrealizmus" alkotói problémái. Téma, műfaj, hősök, mondanivaló

vagy Kapitalizmusnak nevezett valamire hárítsák, a készség, hogy minden panaszt elismerjenek, és előmozdítsák olyan egyének nyafogó önsajnálatát, akik sosem ismerték a fegyelem és a tűrés értékét - mindez még tehetséges drámaírók munkásságának is korlátokat szabott."* A korai szocialista szándékú drámaírásra, a naturalista sematizmusra és nem utolsó sorban a harmincas évekre jellemző, a nagy válság korszakával egybeeső amerikai drámára ez a megállapítás valóban érvényes lehetett, aki azonban ismeri például a nagy szovjet klasszikusokat, Gorki

j. Trenyo

v. MaJakovszki.

1 drámáit és nem hallgatja el tudatosan az igazságot, az tisztában van vele: a szocialista ember, a szocialista művész az emberi tragédiák elsőrendű okának a társadalmi berendezkedést tartja ugyan, de az emberhez egyedül méltó életformát a harcban, az élet - mind a saját, mind a környezet, a társadalom életének - megváltoztatására irányuló törekvésben látja ós korántsem a "nyafogó" áldozatokat emeli piedesztálra. Ha a marxizmus az emberi felelősséget tagadnád akkor a győztes szocialista forradalom rendeletileg tiltaná be a drámát, hiszen a társadalom szerkezete inmár kedvez az emberi boldogságnak, tehát semmiféle drámában megörökíthető emberi küzdelemnek többé helye nincs. Egyén és társadalom viszonyának ilyen felfogásához a nyugati "mélyrealisták" közül legközelebb ismét csak Arthur Mille

r jutott, aki drámáinak témáját a valóság sűrűjéből választja és olyan embereket ábrázol, akik ha bizonyos értelemben a társadalom áldozatai, mégis, "hősök", mert elfogadják a társadalom kihívását, felveszik a kesztyűt és a dráma Ítélőszéke előtt - Miller többször használja ezt az ibseni kifejezést - felelősségre is vonhatók. Miller szilárdan hisz abban, hogy a művész legyőzheti a társadalom anonimitásának látszatát: "A nehézség: megtalálni, felkutatni az emberi szétbomlás erőit. Azt kell hinnem, hogy léteznek és felfedezhetők... A szálak, amelyek a kormányzósági hivatalokat a konyhákhoz fűzik, kuszák és körülményesen I Gassner: The Theatre in Our Time

s, 102. p. - 86 -