Sz. Szántó Judit: Valóság és dráma Nyugaton (Színházi tanulmányok 6., Budapest, 1962)
A "mélyrealizmus" alkotói problémái. Téma, műfaj, hősök, mondanivaló
tárásával. Ebbe az irányba képtelen volt tovább haladni,igy hát teljes művészi erejével vetette rá magát az egyéni rugók, motivumok boncolására és ezek indokolatlan elefantiázisa szenvedélyes művészi alkatának tudható be. Ezen az alapon érthetővé válnak a williamsi oeuvre beteges vonásai: ha az iró semmiféle megoldást nem tud mutatni és nem hisz még abban sem, hogy az emberek akár egyénileg is tudnak mozditani valamit a rájuk kényszeritett körülményeken, akkor az átmeneti állapot örökkévalónak,determináltnak tűnik, a figyelem az emberek egyéni vonásaira koncentrálódik, a beteges vonások pedig önállósulnak és abszolutizálódnak. Végeredményképpen Williams, az elébe táruló emberi sorsokat vizsgálva, egyre inkább az egyéni motivációra koncentrál ; a kétségkívül szuggesztíven ábrázolt környezet funkciójában egyre inkább csak "miliővé" válik, szinte a borzalmat csak öncélúan aláhúzó, a hősök sorsától drámai hatáséban már függetlenné váló kulissza szerepét tölti be.A társadalom szörnyűsége és az emberi sorsok szörnyűsége, bár mindkettő jelen van, elszakad egymástól. Hogy a társadalmi motiváció gyengülése mennyire összefügg a jellemábrázolás szélsőséges elburjánzásával, többek között a szekszuális motívumok démoni felnagyításával, az - ujabb ellenpróbáv&l - világosan kiderül a legköltőibb és legharmonikusabb Williams-mü, az Üvegflgurá k elemzéséből. Itt az alakok szomorú sorsát a társadalom nyomása idézi elő, ós ezzel egyidejűleg az alakok megőrzik mind felelősségüket, mind realisztikusan ábrázolt emberi arculatukat. Williams életmüvében ezek az alakok közelitik meg legjobban Willy Loman és Ed'iie Carbone drámai funkcióját: a vétkes áldozatok szerepét, amely a drámai Jellemábrázolás leghitelesebb és legtipikusabb formája. Ebben a műben Jár együtt legteljesebben a környezet kritikus szemlélete a hősök kritikus szemléletével, mely utóbbi ez esetben sem zárja ki a hősök iránti tiszta és humanista együttérzést. Az Orfeusz nál és aZ livegfi/»uráknál már jóval kevésbé, de művészileg soKkal hatáso- 76 -