Sz. Szántó Judit: Valóság és dráma Nyugaton (Színházi tanulmányok 6., Budapest, 1962)

Ariadné fonala: a mondanivaló

jellemző, noha a nyugati színház képviselői ezt a tényt szeretik misztikus ködbe vonni és a Közönséget az egész társadalom tükörképeként elemezni. /Ritka alkalom, hogy a hazugságon valakit olyan ékesen rajta lehessen kapni, mint a többször emiitett Melchingertj a példa megérdemli, hogy Ideiktassuk. Modern világszínhá

z cimü tanulmány-gyűjteményének bevezetőjében a közönséget jellemezve kiemeli, hogy a színház napjainkra tömegintézménnyé vált. "Ebben az értelemben az uj közönség nem ismer osztályokat... Nem volt semmiféle forradalom, egyszerűen csak egyszerre ez lett a helyzet. Nincsenek többé polgárok vagy munkások, most már csak emberek vannak."^Csakhogy más dolog az emelkedett elvi alapvetés, és más a konkrét politikai vitakérdés. "Nyugat és Kelet határán - berlini színház " cimü cikkében, amely a kétféle berlini színházi életet festi le, egyszerre csak pőrén ugrik szeműnkben a mondat /a Berliner Ensemble nézőteréről van sző/t "... Közönség, amilyet mi alig ismerünk. Előttem, páholyom első sorában, egy ifjumunkás fekteti karJát babájának vállára."**/ Franciaországban például nem is leplezett tény, hogy a színház, a helyárak következtében, egy bizonyos fizetési szint alatt szinte hozzáférhetetlen. De mégis: világviszonylatban aj társadalmi rétegek jutottak el a nézőterekre vagy játszanak maguk is színházat, gyárakban, egyetemeken, kísérleti ssinpadokon, és ennek az egyre jobban kibontakozó folyamatnak feltétlenül megvannak a maga dramaturgiai következményei. A sokrétűség tényezői között elemezni lehetne továbbá a szédületes technikai forradalma

k áttételeződését is; a színház versenyképes akar maradni, formai téren sem akar az élet egyéb, villámgyorsan megújhodó területei mögött kullogni - egyes esetekben azt hiszi, formai téren érheti utói É. Siegfried Melchinger: Modernes Welttheater

.Carl Schünemann Verlag. Bremen, 11.

p. * tt I.m. 95. p. 22