Székely György: A színjátéktípusok kutatásának módszeréről (Színházi tanulmányok 5., Budapest, 1961)
V. Motívumtárolás, előformák, tipusméghatározó elemek
traszthatás. Véleményünk szerint azonban ez csak az egyik motivum-osoport, amely ugyan nélkülözhetetlen nyersanyagot hordoz, elsősorban a társadalmi-pszichológiai előfeltételek szempontjából - azonban nem az egyedüli. Még két másik terület is szolgáltat ilyen motivum-tárat, méghozzá az eddigieknél konkrétabbat, a megvalósítás világába tartozót. Az egyik ilyen terület a " mes e" világa, ennek a szónak rendkívül tág értelmezésében, ügy értjük ezt a szót, mint bármely megtörtént vagy elképzelt eseménysor szóban való megfogalmazását. Annál is inkább, mert ezzel kapcsolatban még egy problémával szembe kell néznünk. Meglehetősen elterjedt az a nézet, hogy a színművészet egyik őse az epika, epikus alkotások, amelyeket később megjelenitettek Ez igy, ilyen durván semmiesetre sem igaz. Nemcsak azért nem, mert már Arisztotelész a maga Poétikájában is inkább egymás mellettinek tünteti fel a kétfajta ábrázolásmódot, hanem azért is, mert a népi előadóművészét sok megfigyelője arra a megállapításra jutott,hogy a népmesék hires előadói, a nagy mesélők általuk "dramatikus"-nak nevezett előadásmódot képviselnek: karakterizáló-megjelenitő hang- és gesztusváltással, mintegy "egyszemélyes" színjátszás formáját alakítva ki tolmácsolják mondandójukat. Igy szemlélve a kérdést világos, hogy éppen a mesemondás legősibb formája ugyanugy a ritmikai egységekbe is foglalt megjátszott elbeszélés összmüvészet l .iellegét képviselte, mint a szűk értelemben vett "színjátszás"; egyik a másikának nem megelőzője vagy forrása, követője és utóda, hanem egyidejűleg és egymás nélkül elképzelhetetlen kezdeti kifejezési mód. De kétségtelen, hogy a mesékben, a mesélések során mindenkor összegyűlt egy motivumkészlet, amelyekről a mesekutatás kiterjedt és nagy hagyományokkal rendelkező tudománya tudna nagyon sokat mondani. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy a mesemotivumok,a mesefordulatok hogyan bukkannak fel szinjátfazó-elemekkel összekötve? Természetesen "me- 61 -