Székely György: A színjátéktípusok kutatásának módszeréről (Színházi tanulmányok 5., Budapest, 1961)

Bevezetés

müvek fogalmazáamódj ában és a színjáték műrészét ének sajátosságaiból kiinduló, annak öntörvénye

it kereső azlnháatudományi müvek fogalmazáamódjában található. És hogy a továbbiakra nézve eldönthessük, melyik szó használatánál maradunk, érdemes pár szóban elmondani azokat az aggályokat is, amelyek az egyik vagy másik kifejezés kizárólagos használata ellen felhozhatók. Á "azinjátéktipus" ellen szólna azokatlanságai az, hogy túlságosan szűknek tűnik, hogy a szó művészetének jelentőségét nemcsakhogy elhalványítja, de szinte kizárja s hogy éppen ezért hiányos megjelölés. A "műfaj" kifejezés viszont megcsontosodott kategóriákat asszociál, olyanokat, amelyek távolról sem fedik a valóság színességét, sokoldalúságát és egyáltalában nem teszik lehetővé a szinjáték művészetének mindenre kiterjedő vizsgálatát s esetleg egy uj, a terület sajátosságainak jobban megfelelő rendszer kiépítését. Annak tudatában, hogy egy olyan - immár pár évtizede tartó-, folyamatnak vagyunk tanul, sőt részesei, amelyben a színháztudomány mintegy leszakad eddigi táplálójáról és nevelőjéről, az irodalomtudományról és irodalomtörténetről és egyre önállóbban igyekszik megtalálni a maga sajátos kutatásmódját, egyenesen nélkülözhetetlennek látszik, hogy az irodalmi műfajok és münemek párhuzamaként /amelyek a drámai formájú irodalmi müvek esetében természetesen ismét és ismét érvényesíthetők/, a sajátos területnek megfelelő sajátos terminológiát használjunk, illetve alakítsunk ki. Annál is inkább, mert erre az előmunkálatok megtörténtek és már elért eredményeket, méghozzá a gyakorlatban igazolható elméleti eredményeket helytelen lenne figyelmen kivül hagyni.Éppen ezért a tanulmány további során elsősorban a szinjátéktlpuso

k problémáiról fogunk beszélni és csak olyankor emiitünk színpadi műfajoka

t, amikor a _szlnpad_számára_kéezült irodalmi_alkotásókról, elemzésükről esik szó. - 15 -