Székely György: A színjátéktípusok kutatásának módszeréről (Színházi tanulmányok 5., Budapest, 1961)

Bevezetés

het maradni a "klasszikus" dramaturgia témakörénél. Ezzel szemben a mi álláspontunk az, hogy az irott dráma törvényszerűségeit sem lehet kellő alapossággal meghatározni a nem-irott dráma, a teljes színjátszás tanulmányozása nélkül, anélkül, hogy az ilymódon adott anyag tapasztalatait bele ne építenénk a szűkebb értelemben vett dramaturgiába. S hogy még világosabb legyen: véleményünk szerint az irott dráma csak egyi

k - bár történeti fejlődésében és jelentőségében legkiemelkedőbb -, része a színjátszás művészetének. A teljes szövevénnyel való összefüggéseinek feltárása nélkül megmagyarázhatatlan, sőt érthetetlen sok-sok jelensége; köztük egy sor olyan, amely jelenkori színházaink életét és jövőjét érinti. Természetesen ennek a szemléletnek is vannak a magyar szakirodalomban előzményei. Kétségtelen, hogy jórészt ez a szemlélet volt irányadó a Szinészeti Lexikon /Győző Andor kiadása, Budapest, 1930; Szerkesztette Németh Antal/ cimszórendszerének kialakításánál, amikor az Agon-tól az Alakoskodások-on át a Tánc és színjátszás a primitíveknél, a Theatrális szokások Európában ós az Ünnepi játékok-lg igyekezett szóles kört vonni és ezzel felhivni a figyelmet az eddigi elképzelések szűk voltára, bár ugyanakkor a drámát ós alkotóit teljesen mellőzve, egyoldalú s ezáltal hiányos maradt. Ennek a szemléletnek az alapján állott nyilvánvaló módon Hevesi Sándor is, amikor "A szavak dramaturgiája" cimü rendkívül érdekes tanulmányában ezt irta: "...a szavak csak jelek, jelzések, szimbólumok,a döntő az élmény, amelytől értelmüket, erejüket, jelentőségüket és drámaiságukat nyerik."

1^, vagy amikor "Előfüggöny és dramaturgia" cimü cikkében igy gúnyolódik: "Igen, sok tudós és laikus erősen hiszi, hogy a függönynek semmi köze a drámához....vaskos dramaturgiai könyvekben, amelyek igen bőbeszédűen tárgyalják a drámák belbecsét és külalakját, a tragikai vétket és - 11 -