Dömötör Tekla: A színjátszás funkciója falun (Színházi tanulmányok 3., Budapest, 1960)

A magyar kutatok általában feltételezik, hogy a x-egö's énekekben emlegetett "csodaszarvas" - melyet a nap, hold és a csillagok díszítenek - is megjelent valaha az alakoskodók között. Ezt a nézetet már egy régebbi tanulmányomban cáfoltam /Állatalakoskodások a magyar népszokásokban.Ethnographia 1940./ Ilyenfajta csodálatos szarvasról például a románok is énekelnek a karácsonyi kolindákban, anélkül azonban, hogy magát a szarvast megszemélyesítenék ebből az alkalomból. Szarvas-alakoskodásra a magyar népszokásokban sem a történeti, sem pedig az ujabb adatok szerint nem történik utalás, /bár Európa más országaiban az egyik leggyakrabban előforduló állatjelmez./ Igen érdekes kérdés természetesen, hogy a magyarság hivatásos mulattató!,színészei a középkorban és a XVI.-XVII. században mit tanultak a népi maskarázásből, milyen mértékben használták fel a magyar népi maszkokat, álorcákat. Emiitettük már, hogy a "csuf-ruhába öltözés" kifejezést a hivatásos mulattatókra vonatkozólag éppúgy használták, mint a farsangi népszokások jellemzésére. A XV.-XVI. század renaissance kályhacsempéin látunk ilyen maszkos, jelmezes figurákat; a kódexek iniciáléi is megőriztek ilyen álarcosokat és a külföldi leírások is utalnak néha "magyar-ruhás", madárálarcos alakoskodókra, more

szka-táncosokra. Ezeket a képzőművészeti alkotásokat tekinthetjük a magyar maszkos alakoskodások első képszerű emlékeinek. A falusi álarcos-jelmeze

s alakoskodások tanulmányozása sok érdekes tanulsággal szolgálhat napjaink színházi kultúrája számára is*